Körmend három kivégzett városlakójára emlékezik

Hetven éve golyó általi halálra ítéltek, és nyilvánosan kivégeztek három fiatalembert Körmenden a Hunyadi utcában, a mai tűzoltóság falánál. Erről az eseményről tartanak megemlékezést április 28-án, kedden fél tizenkettőkor a polgármesteri hivatal konferenciatermében. A három kivégzett Hőnisch Antal, Szabó Bertalan és Zsondor János volt. Bűnük az volt, hogy Jehova Tanúiként lelkiismeretükre hallgatva megtagadták, hogy részt vegyenek embertársaik bántalmazásában. Meggyőződésükért pedig életükkel kellett fizetniük.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek