30-40 milliós adósságtól is meg lehetne szabadulni a családi csődvédelemmel

Harrach Péter a Blikknek arról beszélt, hogy a szerény, de teljes élet a cél a magáncsőd intézményének bevezetésével. A KDNP frakcióvezetője szerint az embereket nem szabad nyomorba taszítani. A parlament tavasszal tárgyal arról a javaslatról, mely szerint ha valaki öt éven át együttműködik a családjához kirendelt csődbiztossal, akkor tartozása jelentős részét, akár felét is leírnák. A hitel összeghatára a pár százezer forinttól egészen a 30-40 millió forintos adósságig terjedhet majd. A csődbiztos viszont akár meg is tilthatná, hogy a család megvásároljon valamit, és újratervezné a család költségvetését is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek