Egy hallgató beszélget az előadóval egy erős sakkjátékosról.
A hallgató kijelenti:
- Ez az ember nagyon jól játszik, minden embert megver.
- Kolléga, ez az állítása szerintem nem bizonyítható.
- Öööö, akkor azt mondanám, hogy eddig még mindenkit megvert.
- Ez az állítása viszont valószínüleg hamis, mivel egyszer
ő is volt kezdő.
- Igaza van, tanár úr, akkor fogalmazzunk úgy, hogy mióta a mai szintjét elérte, azóta mindenkit megver.
- Ez az állítása sajnos szintén hamis, hiszen minden játszmával fejlődik, ezért mai szintjét a legutolsó játszott mérkőzés után érte el - a legutolsó után pedig már nem verhetett meg senkit.
A hallgató nyel egyet, gondolkozik egy kicsit, majd kijelenti:
- Nos, az bizonyára igaz, hogy akivel csak beszéltem eddig róla, az mind csak a győztes mérkőzéseiről tudott.
Az oktató ránéz, és elmosolyodik:
- Látja, kollega, a legtöbb, amit egy mérnök kijelenthet, az az, hogy az általa eddig tapasztalt tények mind az általa elképzelt kijelentést támasztják alá.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!