A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága közleményében azt írja, hogy a március 31-ei határidőig negyven pályamű érkezett, már tart a pályázati anyagok szakmai értékelése, eredményhirdetés pedig májusban várható. A Belügyminisztérium pályázati felhívásban keresett a dél-dunántúli, a dél-alföldi, az észak-alföldi, az észak-magyarországi, valamint a közép-magyarországi régióban új börtön építésére alkalmas területet. A tárca felhívása szerint az 500 fogvatartottat befogadó büntetés-végrehajtási intézetekben foglalkoztatott 250 ember legalább 25 százaléka felsőfokú végzettségű lesz. A börtönöket 2017-ben kezdik építeni, és 2018-ban vagy 2019-ben kezdhetik meg működésüket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!