A V, mint Vas Egyesület megbecsüléséről és támogatásáról biztosítja a demonstráló egészségügyi dolgozókat. Mint közleményükben írják: ők azok, akik végre felvállalták, hogy szót emelnek az ágazatban folyó kizsákmányolás, a hiányos infrastruktúra, az orvos- és ápolóhiány és az ezekből adódó problémák ellen. Nehézségeik ellenére is elkötelezetten állnak a lakosság szolgálatában, ezért köszönet illeti őket. A V, mint Vas felszólítja az illetékeseket, hogy haladéktalanul kezdjék meg az érdemi tárgyalásokat az egészségügyet érintő legégetőbb problémák megoldása érdekében. A stadionépítési beruházásokra szánt milliárdokat pedig csoportosítsák át oda, ahol valóban szükség van a pénzre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!