Távhőből jön pénz tavasszal Sárvárra

Korábban Sárvár városa a helyi távhőszolgáltatónak adott huszonhétmillió forintos tagi kölcsönt, a város számításai szerint ezt még a tavasz folyamán visszakapják. Ezen kívül Sárvár előfinanszírozta azt a pályázatot, amelyből megvalósult a távhőszolgáltatás korszerűsítése, ebből százmillió forint pályázati támogatás visszatérülését várják szintén a tavaszi hónapokban. Ez a két összeg is stabilizálja a város költségvetését.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek