Budapesten vendégszerepel a szombathelyi Weöres Sándor Színház

Megkezdődött az egy hétig tartó Parasztopera Fesztivál a budai Átrium Film-Színházban, ahol Pintér Béla darabjának öt különböző feldolgozását láthatja a közönség. A teátrum öt kiemelten fontos Parasztopera-előadást lát vendégül, köztük május másodikán szombaton Mohácsi János rendezésében a szombathelyi Weöres Sándor Színházét. Természetesen a fesztivál része lesz az eredeti Parasztopera is, amelyet a szerző csapata, Pintér Béla és Társulata mutatott be még 2002-ben. Az előadás azóta is népszerű, eddig tizenhárom nyelvre fordították le, és számos szakmai díjat kapott bel- és külföldön egyaránt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek