A rendezvény programjai évek óta egy-egy központi gondolat köré szerveződnek. A mottó idén a „Fejlesztés” lesz. Jövő keddtől vasárnapig tehát ennek jegyében lesznek majd előadások, beszélgetések a város több helyszínén is. A Szociális Héten az önkormányzat intézményei, gazdasági társaságai, szociális szolgáltatásokat nyújtó egyházi fenntartók, valamint a szociális civil szervezetek is részt vesznek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!