Az evangélikus egyház elutasítja a halálbüntetést

A Magyarországi Evangélikus Egyház szerint elfogadhatatlan a halálbüntetés, és arra kérik hívőiket, hogy közös imádsággal erősítsék a társadalom értékrendjének keresztényi megújulását. Az egyház elnökségének közleménye szerint a magyarországi bűnözési statisztikák egyértelműen igazolják, hogy a halálbüntetés eltörlése óta csökkent az életellenes bűncselekmények száma.

Meggyőződésük, hogy nem szolgálná sem az áldozatok hozzátartozóinak megnyugvását, sem a közbiztonság erősödését a halálbüntetés visszaállítása, melyet a napokban Orbán Viktor miniszterelnök hozott szóba. Orbán szavai az Európai Parlament vezetőinél is kiverték a biztosítékot a beszámolók szerint.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek