A szocialisták szerint áfacsalók célországává válhat Magyarország, ha a kormány nem csökkenti az élelmiszerekre vonatkozó általános forgalmi adót. Beke Károly, a párt országos elnökségi tagja vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: ma az országban vannak olyan helyek, ahol az emberek minden vasárnap "nemet mondanak az üzletek kötelező zárva tartására, és nemet mondanak az Európa-rekord 27 százalékos magyar áfára is". A határ menti településekről ugyanis emberek ezrei inkább a szomszédos országok valamelyikében vásárolnak - magyarázta.
Szerinte június 1-jét követően még inkább ez lesz a jellemző, ekkor ugyanis Romániában is 9 százalékra csökken az addigi 24-ről az élelmiszerekre vonatkozó általános forgalmi adót. Ez azt jelenti, hogy a Kárpát-medence uniós tagállamai közül csak Magyarországon lesz 20 százalék feletti az élelmiszerek áfája - jegyezte meg.
"Ha a magyar gazdaság képtelen arra, amire a szomszédos uniós tagországok, akkor az Orbán Viktor politikai felelőssége és kormányának teljes kudarca" - fejtette ki pártja véleményét a politikus.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!