Waldorfos diák szervez kiállítást a Levéltárban

Németh Máté, a szombathelyi Waldorf Gimnázium tanulója szervezi azt a kiállítást, amely fogvatART címmel látogatható május 6-a és 15-e között a Vas Megyei Levéltár kiállítótermében. A festmények a szombathelyi börtön munkatársainak és fogvatartottjainak alkotásai, amelyeket minden hétköznap délután 1 és este 6 óra között lehet megtekinteni. Az iskola végzős diákjai év elején választanak maguknak egy projektfeladatot, a waldorfos tanuló a börtön témakörét járja körül. Ennek a projektnek a keretében jött létre a kiállítás, melyet szerdán 15 órakor nyit meg Tóth Tamás Tibor, a börtön parancsnoka.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek