Megpróbálom a saját nézőpontomból leírni azt, mi is történt valójában 2003. november harmincadikán a hegyen. Kicsit előbbről kezdeném a történetet, mert azt is el szeretném mondani, hogy ki volt az a hegymászó, aki meghalt az Alpokban, s akinek a halálából a média ilyen nagy szenzációt csinált. (A történtekről a nyugat.hu is részletesen beszámolt. Szerk.) Mindenkinek tudni kell, milyen tapasztalatai voltak a hegymászás területén, és azt is, hogy milyen volt a felszerelése, mert erről ellentmondó és sokszor hamis információk láttak napvilágot. Mielőtt megismerkedett a hegymászással több sportágot is űzött, többek között: kung-fu, atlétika, tájékozódási futás, országúti kerékpározás. Ezért nagyon jó kondícióval rendelkezett. Körülbelül négy évvel ezelőtt érintette meg a csúcsok világa, ekkor kezdtük el a hegyeket járni. Megkérdezhetik, milyen hegyeket mászott meg a barátom a végzetes baleset előtt, hiszen ez korántsem mindegy. Nos: Scheenberg (2076 m.), Tubkal (4165 m.), Triglav (2863 m.), Hohes Kreuz (2837 m.), Schöberl (2442 m.), Ankogel (3250 m.), Hohe Wand (892 m.), Preiner Wand (1783 m.), Hochschwab (2277 m.), Rötspitze (3945 m.), Grossglockner (3798 m.), Grosse Zinne (2999 m.), Matterhorn (4478 m.), Mont Blanc (4807 m.). A felsorolás nem teljes, de talán ez is érzékelteti, hogy nem tapasztalatlan és nem alkalmi hegymászóról van szó. Szakmailag sem kifogásolható, hogy ez volt a szenvedélye. Idén szerezte meg a földrajz szakos tanári diplomát, ismerte a hegyeket, és tudta, mi vár rá. Most is tudtuk, hogy egy rossz lépés, vagy bármi rossz mozdulat hatására akármikor érhet minket baleset. Ezt a veszélyt azonban megpróbáltuk a minimálisra csökkenteni. Hajnal fél ötkor indultunk el Szombathelyről, reggel fél nyolckor érkeztünk meg Johnsbachba. Ködös reggel volt, de a köd mögött és felett előtűntek a Hochtor napban fürdő sziklái. Ez azt jelezte, hogy jó idő lesz. Készülődtünk. Felszerelésünk ötven méteres dinamikus kötél, beülő, karabinerek, köztesek, ékek, freindek, kötélgyűrűk, ereszkedő nyolcas, hágóvas, jégcsákány, mászócipő. Tizenöt perc alatt készen voltunk, és elindultunk Hesshütte felé. Fél óra múlva az idő teljesen kitisztult, verőfényes napsütés volt, a hőmérséklet öt-tíz fok körül lehetett. Tizenöt-húsz centiméteres szűz hó volt az úton, a turistajelzések jól követhetők. Csak egy-két helyen bizonytalanodtunk el, de hamar megtaláltuk a helyes utat. Út közben reggeliztünk, video felvételeket készítettünk, így tizenegy órára értünk fel a Hesshüttébe, tíz perc múlva elindultunk a gerinc lábához, amely fél óra járásra volt onnan. Elkezdtünk mászni, körülbelül délután egy órakor értük el a gerinc tetejét, amely 1970 méteren volt. Kis pihenés után vágtunk neki az elkeskenyedő gerincnek, én mentem elől, mögöttem Tibor, Csaba pedig kicsit lemaradva filmezett. A gerinc százhúsz méter után teljesen elkeskenyedett, annyira, hogy lovagló ülésben rá lehetett ülni, s néhány helyen keresztbe repedések voltak rajta. Egy ilyen helyhez érve nem tudtam átjutni, Csaba azonban könnyedén átlendült, Tibor is, nekem nem sikerült, mert nem vagyok sziklamászó, ezért úgy döntöttem, feladom, és visszamegyek azon az úton, amin jöttünk. Fél kettő volt ekkor. Csaba visszamászott hozzám, odaadtam neki a térképet és a gerinc fotóját, kezet fogtunk. Fél három tájban értem le a Hesshüttébe, ettem, és néztem őket, hogyan haladnak a gerinc kimászásával. Úgy gondoltam, négy óra felé elérik a csúcsot, és a túloldalon, a turistaúton nyugodtan vissza tudnak jönni a parkolóba. Három óra körül indultam el lefelé, nem siettem, mert úgy gondoltam nyugodtan leérek sötétedésig. Innen már csak Tibor elmondásából ismerem a történetet, és ő azt mesélte, hogy ahol kellett, összekötötték magukat, biztosítottak. Elérkeztek egy sziklához, amely körülbelül négy-öt méter magas lehetett. Csaba úgy döntött, hogy megpróbálja oldalt, egy párkányon megkerülni, Tibor a gerincet választotta, ő szemből felmászott, s fent hiába várta, Csaba nem bukkant elő. Megcsúszott ott, ahol bárki megcsúszhatott volna. Ez benne van a hegymászásban, ezt mindig is tudta, ahogyan azt is, hogy a legjobbak is meghalhatnak. Mert itt, semmi sem biztos.
De nézzük, sorjában, mi is történt azon napon:
El kellett mondanom mindezt azért, mert egymásnak ellentmondó, és sokszor hamis infomációk jelentek meg a médiában. Gyakorlott hegymászó volt, és semmi felelőtlenséget nem csinált most sem. Csaba halálát véletlen, és nem a meggondolatlanság okozta, emlékének tartozom, tartozunk annyival, hogy mindenki tudja az igazságot. Mindezt el kellett mondanom, mert mélységesen felháborított az a sok félinformáció, feltételezésen alapuló írás, amely ezzel az üggyel kapcsolatban megjelent.
Berta Norbert
