A kutyákat annak rendje és módja szerint leterítette a polgármester által kihívott fegyvermester. Az ebek gazdája csak később ért a helyszínre - saját portájára - és érthetően megdöbbent. A kereskedelmi tévék érzéketlenséggel vádolták, és szinte idegbetegnek állították be, mivel saját kutyái halála felett sajnálkozott, miközben a megmarcangolt asszonyt is szapulta.
Ennyi volt a híradás, majd jöttek a további szenzációhajhász bejátszások. Kit, hol, hányszor martak meg kutyák. (A miértet érthető módon nem erőltetik az ilyen riportokban, hátha valaki elgondolkodik, miért volt például a megtámadott személynél baseball-ütő, vagy légpuska.)
Jó téma ez a sajtónak, megvan a közös ellenségkép is: a vérengző kutyák. Erről a sormási esetről meg nem kell újra beszélni. Legalábbis ezen az állásponton lehetnek azok, akik fogukat csattogtatva számoltak be akkoriban az esetről, hiszen a fentebb említett történet egyszerre más színezetet kap, ha betekintünk azokba a bizonyos hivatalos aktákba.
Megtudhatjuk például a szakértői jelentésekből, hogy a gazda - Géczi István - kutyái nem voltak veszélyesek, sőt, még a tartásuk is mindenben megfelelt az előírásoknak. Az incidens előtt soha nem támadtak emberre, kijárták a kutyaiskolát is és soha nem csatangoltak el saját területükről, azaz a családi ház kertjéből. Gazdájukat és a családot is odaadóan szerették. Akkor viszont miben lehet a hiba? Eláruljuk: abban, hogy az ebek ősi ösztöntől vezérelve védték a gazdájukat és területüket a betolakodótól. A megtámadott asszony ugyanis kifigyelte, mikor távozik a házigazda és behatolt a ház udvarába. A zárt bejárati ajtó kilincsét feszegette éppen, amikor a kutyák meglepték. A tolvaj-jelölt sikítozni kezdett, erre figyelt fel a szomszédság és a polgármester. A többit már tudjuk...
Fejlett igazságszolgáltatásunkra jellemző, hogy az asszony jogerős ítéletként a rá kiszabható legmagasabb pénzbüntetést kapta - magánlaksértésért.
A kutyákról itt már szó sem esik - béke poraikra -, ők már nem jelentős tételek ebben a sztoriban, "csak" kutyák. Élőlény mivoltukat néhány csökött emberi agy forintosította, amiből kiderült, hogy ők százezer forintnyi értékű tenyésztmények. Elpusztításuk rongálásnak minősül. Körülbelül ugyanaz a kategória, mintha valaki kiszab két lapot a könyvtári könyvből. (Legperverzebb vágyaim között szerepel, hogy azokat, akik pénzben mérnek egy életet, egyszer rabolják el a földönkívüliek, és miközben az UFO fedélzetén senyvednek legyen alkalmuk megcsodálni a kis lények földlakók értékéről készített tacepaóját: szőke hajú csecsemő 300 galaktikus egység, barna szemű gyermek 400 egység, 30 földi évnél idősebb egyed további hasznosításra alkalmatlan, kiirtandó.)
Ugyancsak néhány hete számoltak be a médiák arról, hogy egy kiskorú hasba lőtte szintén kiskorú társát légpuskával. A tényfeltárás során aztán kiderült, szó sem volt gyilkossági kísérletről, csupán játszottak a gyerekek. "Én csak a kutyát akartam lelőni" - vigyorgott bele tízévesforma, szutykos arcával a kamerába büszkén. Csak azt sajnálta, hogy elhibázta.
Elgondolkodtató...
Tánczos
Neked van véleményed a dologról? Írd meg nekünk! info_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
