Ennyit tesz a sok kánikula: jó minőségű lesz az idei bor

Négy és félmillió mázsa szőlő betakarítása várható az idei szüreteléskor - mondta az InfoRádió kérdésére a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke. Tornai Tamás hozzátette: jó minőségű bor készül az idei termésből.

Két termésbecslés is készült: az egyik a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának termésbecslése, amellyel informálni szeretnénk a termelőket, míg a másik a jogszabály által előírt termésbecslés - ismertette a tanács elnöke.

A számok szerint több lesz mennyiségben a termés, mint az előző évi, minőségben pedig különösen ígéretesnek tűnik. Azt becsüljük, hogy összesen közel négy és fél millió mázsa szőlőt fogunk betakarítani országosan - közölte Tornai Tamás.

Karneváli bor-, torta- és fagylaltverseny
Bonyhádi Zoltán

Hozzátette: a hőség nagyon megviselte a szőlőt, már négy hőhullámot is el kellett viselnie - az ugyanis a hiedelmekkel ellentétben nem szereti a túlzott meleget. Azok a termelők, akik eltüntették a leveleket, nagyon kellemetlen tünetekkel találkoznak, mert a szemek szinte megbarnulnak a túlzottan erős ultraibolya-sugárzástól.

A vihar és a jégeső lokális jelenségek, amelyek nem voltak országos jelentőségűek. Természetesen annak a termelőnek, akinek a viharok vagy a jég tönkretette a szőlőjét, jelentős kárt okozott - tette hozzá.

Kicsit előbbre vannak egyes szőlőfajták, a szüret már elkezdődött, az első a Csabagyöngye volt, de nagy ütemben elkezdődött az Irsai Olivér szüretelése is - mondta Tornai Tamás.

Annak ellenére, hogy szélsőséges volt az időjárás, a legtöbb borvidéken kiegyensúlyozott volt a szőlő fejlődése. Hozzátette: a tavasz egy kicsit korábban jött, előbb fakadtak a szőlők, a fejlődésük intenzív volt, utána pedig a hőhullámok egy kicsit visszavetették a fejlődést, amely néhány helyen szárazsággal is párosult. Ez utóbbi területeken a termés mennyisége lényegesen el fog maradni a korábbiaktól - ismertette a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke.

Forrás: InfoRádió

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód