Úgy látszik, csak nem nyugszanak az indulatok a szombathelyi Falco-gyár ügyében. Korábban a környéken lakók
polgári peres úton próbáltak birtokvédelmi eljárásban fellépni
Patthelyzet van a Falcót beperlő lakók ügyében
2017.
October
10.
17:38
az általuk vélt környezetszennyezés miatt. Ám mivel az ügyet Czeglédy Csaba ingyenes jogsegély formájában vitte, őt pedig tavaly nyáron előzetesbe helyezték, a felperesek végül magukra maradtak. Jelenleg az az eljárás szünetel, ha pedig áprilisig nem történik semmi, akkor a bíróság ejti az ügyet.
Közben egy másik fronton is harcot indítottak a gyár ellen. Az Éljen Szombathely! perelte be a bútorlap gyártó, és az annak működési engedélyt adó Fővárosi Kormányhivatalt.
A tárgyaláson azt a két kérdést feszegetik, hogy:
A Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon tegnap délután egy órakor ismét összeült a bíróság. A testület azonban ítéletet hozni nem tudott, mivel újabb kérdések merültek fel.
Leginkább az okozott fejtörést, hogy a gyártás folyamán keletkezett csiszolópor micsoda is valójában. A felperes ugyanis egyértelműen azt állította, hogy jogi értelemben hulladékról van szó, amit a gyár nem égethetne el. Ezzel szemben az alperes, vagyis a gyár és a hivatal szerint azonban egy melléktermékről van szó. Sőt, később az is szóba került, hogy jogi értelemben ez bizony nem más, mint gyártott termék.
A bíróság végül arra kötelezte az alperest, hogy nyolc napon belül nyújtson be újabb dokumentumokat és tisztázza, hogy az egyébként a műgyantával készülő bútorlap gyártásakor keletkező csiszolópor milyen kategóriába is esik.
Az Éljen Szombathely! azt szeretné elérni, hogy ha a Falco valóban jogszabályt sért, akkor ezt záros határidőn belül fejezze be.
Közben egyébként a Falco is pert indított. A gyár a bíróság egy korábbi határozatának felülvizsgálatát szeretné. A Falcót ugyanis nemrég arra kötelezték, hogy korlátozza az éjszakai termelést. A gyár szerint ez komoly gazdasági kiesés neki, a gépek leállítása és újra indítása ugyanis hosszú időt és nagy energiát vesz ki a termelésből.
A másik oldalon azonban amellett érvelnek, hogy a gazdasági érdekek nem írhatják felül a környezetvédelmet. Folyt köv.