Patthelyzet van a Falcót beperlő lakók ügyében

A tárgyalás túl van a tanúmeghallgatási szakaszon. Szakértői vélemények kellenének ahhoz, hogy a bíróság döntést tudjon hozni. Az ügyvéd nélkül marad lakóknak azonban nincs pénze a szakértőkre.

Hétfőn délután negyedik alkalommal ült össze a szombathelyi Járásbíróság, hogy meghallgassa a tanúkat abban a perben, amit a Falco-gyár környékén lakók indítottak az üzemmel szemben. A lakók ugyanis birtokvédelmi eljárásban próbálják meg elérni, hogy rendeltetésszerűen használhassák házaikat. Az eddig meghallgatott lakók kivétel nélkül arra panaszkodtak, hogy füst lepi el a kertjüket, porszerűen száll rá mindenre a fűrészpor sokszor pedig marja, kaparja a torkukat a szemüket a Falco-gyár felől érkező levegő.

A lakók most az UTVS beruházásban bíznak
Mészáros Zsolt

A januárban indult eljárásban a Czeglédy ügyvédi iroda látta el ingyenes jogsegély keretén belül a lakók jogi képviseletét. Mivel azonban Czeglédy Csaba június óta előzetes letartóztatásban van, az irodában más pedig nem vállalta az ügy továbbvitelét, így a lakók most önmaguk jogi képviseletét látták el.

A tárgyalás most az alperes, vagyis a Falco-gyár által meghívott tanú meghallgatásával kezdődött. Wittner Kálmán cége folyamatosan végez méréseket a Falco kérésre. A szakember elmondta, hogy a zajszint mérésnél a gyárat ők mindig utólag értesítik arról, hogy mérés volt. Ezt azért is volt fontos kiemelni, mivel a lakók többször azt hangoztatták, hogy a különböző méréseket megváltozott üzemállapotok mellett végzik.

A tanú azt mondta, hogy a mérések 5-7 decibelnyi zajtúllépést mutattak. Ez nagyjából akkora különbséget jelent, mint amekkora egy intim beszélgetés és katedrán való szónoklás között van. A Falco esetében azonban annyi változás van még, hogy ez egy monton üzemi zaj.

A szakértő azt mondta, hogy állandó zajterhelésnél ez bizony okozhat az embernél pszichoszomatikus zavarokat.

A tévés reklám is zavarja a tévénézőt

Érdekes dolog a decibelek bűvölete. A szakértő ugyanis azt ecsetelte, hogy egy-egy decibel növekedés nem azt jelenti, hogy lépcsőzetesen növekszik a zajterhelés. Tévés példákkal magyarázta meg mindezt. Ha apuka meccsnézés közben kimegy a konyhába egy sörért, és a gyerek 3 decibellel felhangosítja a tévét, akkor azt az apa nem fogja észrevenni.

Ehhez kell viszonyítani az 5-7 decibeles túllépést.

Viszont azt már a szakértő később egy folyosón feltett kérdésünkre nekünk mondta el, hogy a tévéműsorokban - egyébként egy ideje médiahatóság által már tiltott módon - felhangosított reklámok 4-5 decibellel hangosabbak, mint, maga a műsor. Bár mi ezt hangosabbnak halljuk mivel komprimálva vannak. A Falco gyár zaja a megengedettnél 5-7 decibellel hangosabb, ám a szakértő szerint ezt mégsem halljuk annyira hangosnak, mint a tévéműsor közben felvisító reklámot.

Patthelyzet

A szakértő után még néhány tanú következett. A gyár környékén lakók szinte kivétel nélkül ismét a zajra, füstre, fűrészporra panaszkodtak.

Szakértői vélemények kellenének a bírósági döntéshez
Mészáros Zsolt

Majd ezután következett az igazi patthelyzet. A tanúmeghallgatási szakasz ezzel ugyanis lezárult. A bírósági döntéshez azonban elengedhetetlen lenne, hogy egy bíróság által kirendelt, független szakértő adjon véleményt arról, hogy technológiai változásokkal lehetne élhetőbbé tenni a gyár környékét. Ehhez minimum három szakértő kellene. Egy aki a levegőre adna véleményt egy, aki a zajra és egy, aki összefüggésében értene a forgácslap gyártáshoz, így meg tudná mondani, hogy a rendszerben milyen elemeket kellene kicserélni egy környezetkímélő technológiára.

A szakértői díjak azonban egy millió forint környékén mozognak, amit a felpereseknek kellene állni. Erre pedig pénzük nincsen. A bírónő azt javasolta, hogy a felperesek nyújtsanak be költségmentességi kérelmet a szakértői díjmegállapításhoz. Ha ugyanis esetleg ezt elutasítja a bíróság még mindig van lehetőség a pert szüneteltetni, vagy attól elállni.

Szakértő nélkül azonban a bíróságnak nincs lehetősége megalapozott döntést hozni, még akkor sem, ha egyébként a tanúk meghallgatása alapján a gyár megkeseríti a lakók élet. Bár korábban az volt a felperesi követelés, hogy a Falco éjszakánként ne termeljen, ez a kérés teljesíthetetlen. A gyárnak ugyanis két napba telik a teljes leállás és újabb kettőbe a termelés megkezdése.

Sok felperes, vagyis a Falco gyár mellett lakó már ekkor azt fontolgatta, hogy inkább eláll a pertől, mintsem ügyvéd nélkül saját maguk vegyék a nyakukba a további macerát.

Az is elhangzott, hogy a Falco már dolgozik az UTVS beruházáson. Ez egy újfajta gyártási technika megépítését és beindítását jelenti, ez pedig 2018-ban el is startol. Az is elfordulhat, hogy ezzel megszűnnének a lakók panaszai, bár azt, hogy az UTVS milyen zaj, por, füst kibocsájtást eredményez majd, még a szakemberek is csak kalkulálni tudják.

Egyelőre tehát abban maradtak a felperesek, hogy szüneteltetni fogják a pert és kivárnak a Falco új technológiájára.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet