A holdfényes éjszakában, közel száz rendőr fedezete mellett, befejezték azt az emlékművet, mely a II. Világháború magyar áldozatainak emeltek Orbán Viktor alattvalói. A szoborcsoport nemcsak esztétikájában volt hazug – a sas megtámadja az ártatlan angyalt – hanem moralitásában is. Összekeverte az alattvalókat és az áldozatokat, vagyis történelmi hazugságot sugallt. Magyarország összes polgára megszenvedte a német megszállást, a zsidók éppúgy, mint a magyarok.
Nincs értelme ezen a történelmi hazugságon rugózni, elég annyit tudni, hogy a vidéki zsidóság deportálása kapóra jött azoknak a magyaroknak, akik kinézték maguknak a szomszéd házát és javait, és szorgalmasan jelentették fel honfitársaikat a Gestapónál. Veesenmayer és Himmler is panaszkodik a magyar csendőrségre – vagyis nemcsak a nyilasokra – hogy rendkívüli szorgalommal gyűjtik be a gyanús származásúakat. Hatszázezer magyar zsidót, és kétszázötvenezer magyar cigányt sikerült elfüstölniük. (Különösen érdekes a Jobbik és a magyar neonácik azon hazugsága, hogyha Horthy nem védte volna őket, akkor ez a szám nagyobb is lehetett volna.)
De most maradjunk 2014-ben, és ennél a hold fényétől sem tündöklő sötét éjszakánál, amikor karhatalmi erővel befejezték az alattvalók művészi projektjüket. Érthető a sötétség és a fura időpont, hisz Orbán ez ügyben is többször hazudott állampolgárainak, például a magyar zsidóknak, amikor azt ígérte, hogy húsvét után társadalmi egyeztetést fognak kezdeményezni. Naná, hogy soha eszükbe sem jutott a dialógus, de ezt mindenki tudhatta, aki olvasta Orbánnak választóihoz írt leveleit. A kommunikáció náluk lényegében azt jelenti, hogy közlik az alattvalókkal, miként is fognak történni a dolgok a jövőben.
A magyar ellenzék ellenállása most is nevetséges volt, pár darab tojás repült, pár százan háborogtak. Ha mindez külföldön történt volna, már lett volna egy tucat illegális és legális szervezet, amely magára vállalta volna a szobor felrobbantását. Mi csak abban bízhatunk, ha újra lesz szabad választás Pannóniában, akkor a kormányra kerülő erők elbontják majd e förtelmet. De előtte bocsánatot kérnek a németektől ( a sas azonosítása a fasizmussal), a magyar zsidóktól (nem szenvedtek azonos mértékben Hitler magyar szövetségesei és a magyar zsidók), szégyenkeznek majd az esztétikai dogmatizmus miatt, és helyére inkább játszóteret készítenek minden gyermek számára. De ez még messze van, pedig nem vagyok próféta, addig viszont bronzba öntve hirdetni fogja azt, hogy a magyarban még mindig ott van az alattvalói lélek, amely hajlandó kiszolgálni bármely politikai hatalmat, ha érdekei úgy kívánják. És hirdetni fogja az ellenzék gyávaságát is, amely nem segített a civil társadalomnak abban, hogy mindezt megakadályozza. Az 1944-es német megszállás emlékműve az Orbán kormány szégyenfoltja lesz, amíg áll, illetve folt helyett helyesebb lenne, ha azt írnám, a gyalázat kitüremkedése lesz, mindegy, hogy éjszaka vagy nappal van.
Annak viszont csak örülhetünk, hogy az alattvalók nem találtak egyetlen zsidót sem, aki hajlandó lett volna a héber szöveget helyesen a kőbe vésni. A felcsúti maffia, bár elég sokat költ reprezentációra, megelégedett a Google fordítással, így az áldozatok helyett a szentélyben elégetett állatáldozatok (korbán) fogalmát használta. Ha nem lenne kegyeletsértő, szénné poénkodhatnám magam, hogy ez tipikus freudi elszólás, éppúgy, mint a deportálásokhoz használt marhavagonok, illetve ebben a rosszul választott fogalomban – korbán – ott van annak a neve is, aki erre a hazugságra kényszerítette a magyarokat.
Honfitársaim. A polgárháborúba a szobrokon végzett gyalázatokon vezet a magyar út. Nemcsak Károlyi Mihály, József Attila abuzálását értem, hanem Vass Albert és Nyírő József megdicsőülését is, ahogyan mind a mai napig pirulok azon a Budakeszin látható kereszten, amit rovásírással rondítottak el. (Lám,hiába harcolt a kereszténység oly sokáig a pogánysággal szemben.)
Barátaim. Miután ez az emlékmű, nonszensz módon, nem szolgál mást, mint a keresztény középosztály felejteni akarását, a bűntudat negligálását, azt javaslom, hogy minden erővel azon legyetek, hogy soha ne felejtsék el gyermekeitek, mit is történt a magyarokkal a Második Világháborúban?! A Donnál pusztult katonákat, a deportálásokat, a gettók legyilkolását. És most már nem elég, ha csak Horthyra vagy Szálasira hivatkozunk. Az alattvalók túlélő képessége olyan, mint a patkányoké. Vezérüknek neve is van. És az mindegy, hogy magyar vagy cigány, mert nem a származás számít, hanem a lélek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
