A rács kifeszítésével, és az ablak betörésével törtek be az acsádi dohányboltba még augusztus 27-én. Az elkövetők dohánytermékeket és élelmiszert vittek el.
A rendőrök a helyszínelésnél bevetették Lejlát, a nyomkövető kutyát. Lejla a rendőröket egy, a településen lévő házhoz vezette, ahol elfogtak egy 23 éves helyi lakost, aki megalapozottan gyanúsítható a betöréssel.
A bizonyítékok alapján a helyi férfin kívül még egy 19 éves celldömölki nőt, valamint egy 22 éves, szintén celldömölki férfit hallgattak ki gyanúsítottként a szombathelyi nyomozók.
A három elkövetőt azzal is gyanúsítják, hogy betörtek egy acsádi lakóházba is, ahonnan egy számítógépet és különböző régi pénzérméket vittek magukkal. A betörés helyszínelése során a házban különböző dohánytermékeket is lefoglaltak a , amelyekről megállapították, hogy azok a zsédenyi dohánybolti betörésből származnak.
A gyanúsítottak beismerték a bűncselekményeket.
A 23 éves acsádi férfi beismerte továbbá, hogy 2020-ban betört a helyi vasútállomás várótermébe, ahonnan kézilámpákat tulajdonított el, 2021-ben pedig egy építési területre is bement, ahonnan szerszámgépeket vitt magával. A férfi 2022 nyarán egy kukoricatábla mellől ellopta a villanypásztor napelemes paneljét, valamint inverterét, továbbá villanyvezetékeket is.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság több rendbeli, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.