Hat hektár erdőt irtanának ki Szegeden egy egyházi iskola építése miatt

Közben az új egyházi iskolát ki lehetne alakítani már meglévő épületekben is.

A Magyar Közlönyben jelent meg október közepén Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával az a határozat, amely szerint a kormány ingyen ad át a Szeged-Csanádi Egyházmegyének egy 60 ezer négyzetméteres területet Szegeden - írta a Telex. Az ingatlan-nyilvántartásban jelenleg az erdő művelési ágba tartozik ez a föld, ami azt jelenti, hogy a művelési ág hivatalos megváltoztatása nélkül ott semmi mást nem lehetne tenni, csak erdőgazdálkodást folytatni. A határozat azonban felszólítja az agrárminisztert, hogy

„gondoskodjon az ingatlan termelésből való kivonásáról, csereerdősítésről, továbbá a művelésből való kivonás ingatlan-nyilvántartási átvezetéséről”.

Mindez nyilván azt jelenti, hogy a területen ezután már nem lesz erdő. Ezzel összefüggésben a közlöny szerint a Pénzügyminisztériumnak arról kell gondoskodnia, hogy 103 millió forintot bocsásson az Agrárminisztérium rendelkezésére a feladatra.

„Erről az ingatlanátadásról, és a tervezett munkálatokról Szeged önkormányzata semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapott, csak a Magyar Közlönyből értesült róla” – ezt válaszolta a Telex kérdésére Mihálik Edvin, Szeged környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó, Zöld Város Programért felelős tanácsnoka. Az önkormányzatnál úgy vélik, a közlöny „csereerdősítés” kifejezése azt jelenti, hogy a teljes, 6 hektáros területen ki fogják irtani a fákat. Ráadásul ez az egyik utolsó, nagyobb méretű egybefüggő szegedi erdő.

A szegedi önkormányzat tavaly februárban döntött új véderdők telepítésének hároméves programjáról, amivel a városi levegő minőségét akarják javítani.

A város 4 külön helyszínére tervezett erdőtelepítés összes területe mintegy 10 hektár lesz, ezen kívül fasorokat is ültetnek, és a parkokat is bővítik, ahol lehet. Ha közben váratlan módon mégis csökken 6 hektárral Szeged erdeinek területe, az önkormányzati fásítás kedvező hatásai elmaradhatnak a várttól, azaz kevésbé csökken a por mennyisége a szegedi levegőben.

Mihálik Edvin szerint érthetetlen, miért kell erdőirtással, egy közművek nélküli területen iskolát építeni, és miért nem meglévő épületben alakítják ki az új egyházi oktatási intézményt, ami sokkal olcsóbb lenne, és nem járna természeti értékek rombolásával. Sőt van a városban üresen álló iskolaépület is, amit kisebb befektetéssel fel lehetne újítani. Mihálik Edvin szerint:

„Ez olyan természetpusztítás, ami nem indokolható.”

Az önkormányzat minden lehetséges jogi és minden politikai eszközt megragad annak érdekében, hogy az erdő megmaradjon – ígérte Mihálik Edvin, aki a Momentum Mozgalom elnökségi tagja. Pártja is tiltakozik az erdőirtás ellen.

Kérdés, a város önkormányzata mit tehet, hiszen a Magyar Közlöny szerint az új szegedi egyházi iskola megépítését „nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítják”.

Ez a minősítés azt jelenti, hogy a terv megvalósítását a lehető leggyorsabban intézik, és nem lehet érdemben beleszólni a beruházás menetébe.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet