Késnek a Németországból és Ausztriából érkező vonatok a havazások miatt

Azt javasolják az utasoknak, aki teheti halassza későbbre az utazását.

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint hétfőn is több vasútvonalon nehezíti, lassítja a közlekedést a hétvégi intenzív ausztriai és németországi, München környéki havazás, ezért jelentős fennakadások, késések tapasztalhatók a távolsági és regionális vonatforgalomban - közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.

Azt írták, hogy a közlekedési nehézségek még hétfőn is érintik a München, Salzburg, illetve Zürich felől Magyarországra érkező, és Hegyeshalmon, Győrön át Budapestre közlekedő nemzetközi vonatokat (Railjet, EuroCity, EuroNight), továbbá a Budapest felől Ausztria felé ugyanezen irányokba közlekedő nemzetközi járatokat is.

Hozzátették, hogy Budapest és Bécs között biztosított a nemzetközi vonatok közlekedése, azonban előfordulhatnak jelentős késések és járatkimaradások; a németországi vonatok módosított útvonalon, Zell am See felé járnak, és akár 90 perccel hosszabb lehet a menetidő.

Az ÖBB azt javasolja az utazóknak, hogy ha tehetik, halasszák későbbre az utazásukat, a német vasút pedig a München környéki utazások elhalasztását kéri - jelezték a közleményben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek