Ma is készülni kell zivatarokra és akár még jégesőre is

Még mindig sárga riasztás van érvényben az egész ország területén.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint napközben ismét erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, néhány órára pedig a nap is előbújik, de a déli óráktól kezdődően többfelé záporra, zivatarra kell készülni. Területi átlagban nem, de intenzívebb gócokban lokálisan akár nagyobb mennyiség is hullhat.

Az északnyugati, északi szelet élénk, a Dunántúlon pedig erős lökések kísérhetik, de zivatarok környezetében viharos, 60-80 km/h-ás széllökésekre is számítani kell. A hétfőn kiadott elsőfokú veszélyjelzés Az egész országra figyelmeztetést adtak ki zivatarveszély miatt, sőt, még jég is lehet 2020. May 25. 09:40 továbbra is érvényben van az egész országra a zivatarok miatt, esetenként pedig apró szemű jégeső is előfordulhat.

Mészáros D. Zsolt

A csapadék aztán fokozatosan mindenütt megszűnik, ezzel együtt pedig a felhőzet is csökkenni fog, de az északi szél élénk, sőt van ahol erős is marad.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között valószínű. Késő estére 9 és 15 fok közé csökken a hőmérséklet, hajnalban pedig 5 és 11 fok között alakul.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás