Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elismerte, hogy Ungár Péter megkereste őt azzal, hogy induljon el 2024-ben a főpolgármesteri címért, amiről azt mondta: hogy "nagyon megtisztelő felkérés”, de még nem mondott se igent, se nemet, előbb meghallgatja, mit javasol az LMP. "Valóban nem fejeződött be ez a beszélgetés” - tette hozzá Vitézy.
Nagy vihart kavart Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfői Dubajinfó címet viselő sajtótájékoztatója. A miniszr miniszter hétfői sajtótájékoztatóján elárulta, valóban folynak a tárgyalások a Rákosrendező menti, maxi-Dubajnak is hívott luxusövezeti beruházásáról.
Vitézy Dávid, volt közlekedési államtitkár még aznap kemény hangvételű üzenetet küldött Lázárnak, amiben tételesen reagált a miniszter által mondottakra. Volt olyan pontja is, amiben egyszerűen “blöff szagúnak” nevezte Lázár vízióit.
Vitézy emlékeztetett, hogy Rákosrendezőn egy óriási, több száz hektáros terület van, amit Budapest érdekében a budapestiek hasznára lehetne fejleszteni. Lehetne lakásokat építeni vagy éppen zöld parkot építeni - mondta. Szerinte ha egy arab, vagy bármilyen külföldi befektető fejleszteni szeretné a várost, akkor “azt olyan funkciókkal tegye meg, amik gazdagítják ezt a várost, amik adott esetben nem egy turistalátványosság célját szolgálják”, fogalmazott Vitézy Dávid.
“Én szerintem Budapestnek nem az a legfontosabb gondja, hogy nincs elég turista a városban. Sőt, néha, ha az ember a belvárosban jár-kel, valószínűleg az ellenkezője is az eszébe jut” - fejtette ki Vitézy Dávid. Úgy gondolja, hogy olyan városfejlesztésre lenne szükség, ami a budapestiek számára “egy használható, jó minőségű, színvonalas, XXI. századi, új városnegyedet hoz létre”.
Azt is elmondta, hogy egy ekkora fejlesztés hosszú évekbe telik, csak a terület kármentesítése évekig tartana. Felidézte azt is, hogy annak idején elkezdték a vasút fejlesztését a területen, el is jutottak a tervezésig, de a tervezést éppen Lázár János állította le egy évvel ezelőtt. “De én örülök, ha megváltoztatja ezt a véleményét a miniszter úr és elkezdődik végre ennek a területnek a fejlesztése” - fűzte hozzá Vitézy Dávid. Szerinte úgy érdemes Budapestet fejleszteni, hogy a legjobb európai gyakorlatokból kell tanulni.
Vitézy úgy fogalmazott az Egyenes Beszédben, hogy a pártpolitika túlságosan áthatja a helyi ügyeket.