Nem lehetett bankkártyával fizetni, mégsem maradt éhes olvasónk Szombathelyen

Kapott lángost. Még jó, hiszen hungarikum.

Már egy hete sajtos tejfölös lángos után sóvárgott olvasónk, ezért amikor úgy adódott, hogy egész nap az ügyeit intézte a városban, gondolta, egy gyors ebédre beugrik az egyik szombathelyi lángososhoz.

Nagyon éhes volt, ráadásul amikor a bódéhoz közeledett, megcsapta az orrát az illat, alig várta, hogy sorra kerüljön. Mivel ritkán hord magánál készpénzt, mindig előre tisztázni szokta ilyen helyzetekben, lehet-e kártyával fizetni.

Bankkártyás fizetésre pont nem volt lehetőség, már majdnem elkeseredetten és persze éhesen tovább sétált, amikor közölték vele, nem baj, ha nem tud fizetni, kap lángost, és ha újra arra jár beviszi az árát.

Nem kis meglepetést okozott ez olvasónknak, aki saját bevallása szerint ilyen jóízűen még sohasem falatozott lángost. Amikor megkérdezte, hogy miért ilyen rendesek, azt a választ kapta, ha akar még ott enni, akkor úgyis beviszi az árát, és nem akarták, hogy éhes maradjon.

Másnap aztán újra a bódé felé vette az irányt, fizetett, és megfogadta, ha lángosra fáj a foga, csakis odamegy.

Ilyen a jó üzletpolitika, mi pedig örülünk, hogy van még bizalma az embereknek egymás felé.

A lángost egyébként a napokban nyilvánította hungarikummá a Hungarikum Bizottság. Azt is leírták milyen a tökéletes lángos: közepes vastagságú, nem túl olajos, belül puha, kívül roppanós.

Mintha csak sejtettük volna, hogy mire készülnek Orbán Viktorék, hiszen még a nyáron utánajártunk Hol kapunk jó és olcsó lángost Szombathelyen? Itt a Nyugat.hu nagy lángostesztje! 2023. July 19. 07:15 , hol lehet kapni a legjobb lángost Szombathelyen. Igaz, a székelykapuk után már nem kutattunk, pedig ugyanekkor azt is hungarikummá nyilvánították. Lehet ez egy következő projektünk lesz.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!