Bármennyire is hihetetlen, már a nyár kellős közepénél járunk. A hőség tombol, a strandok tele, a szezonális slágerkaját, a lángost pedig úgy viszik, mint a cukrot.
Persze nemcsak a vízközelben van nagy népszerűsége ennek az ultramagyaros szénhidrát- és zsírbombának, de városszerte sokan állnak sorban a kisebb bódéknál, hogy egyenek egy jót.
Mi is erre vetemedtünk.
Néhány nappal ezelőtt egyik kollégámmal úgy döntöttünk, körbejárjuk a tavaly már egyszer meglátogatott szombathelyi lángosozókat. Egyrészt, hogy megnézzük, mennyit emeltek tavaly óta az áraikon, másrészt azért, mennyire éri meg a lángosokért kifizetett összeg.
Összesen hét helyet néztünk végig, a kóstolás azonban néhány lángos után kifogott rajtunk, így kollégáink is beszálltak az értékelésbe. Ahol erre lehetőségünk volt, sajtos-tejfölös lángost ettünk.
Porpáczy Gábor lángososa (Szombathelyi Vásárcsarnok)
Utunk a már-már legendás piaci lángososhoz vezetett először. Tavalyi cikkünkben A legeredetibb magyar street food nyomában – Mennyiért lehet lángost enni idén Szombathelyen? 2022. July 14. 07:27 a hely tulajdonosa, Porpáczy Gábor azt mondta, „világbajnok” áraik vannak, ennél olcsóbban nem lehet a városban lángosozni. Mostanra viszont ők is emeltek áraikon, mégis
500 forintért lehetett kapni egy sima lángost.
Íztesztünkön is jó értékelést kapott a lángos. Kollégámmal megállapítottunk, hogy a tésztának jó íze volt, ráadásul nem is volt zsíros. A lángost egyébként azon melegében kaptuk, ami mindig előnyösnek számít.
Lángosvilág (Szombathelyi Vásárcsarnok)
A teszt következő helyszíne a néhány méterrel arrébb lévő Lángosvilág volt. Ahogy előző helyszínünkön, egy év alatt itt is emelkedtek az árak. Így egy sima (vagyis sós vagy fokhagymás) lángosért már 550 forintot kell fizetnünk szemben a tavalyi, 450 forintos árral.
Emelkedett a sajtos-tejfölös lángos ára is. Míg tavaly 950 forintba került, idén ez már 1150 forint volt. Kollégámmal ezt a változatot kóstoltuk meg. Úgy éreztük, az itt készült lángos picit zsírosabb volt, mint az előző, ennek ellenére meg voltunk elégedve az itteni változattal.
Laci lángos falodája (Éhen Gyula tér, Vasútállomással szemben)
Lángostúránk következő állomása az Éhen Gyula téri Laci lángos falodája volt. Bár árakban itt jöttünk ki a legjobban (a sima 500 forint, a sajtos-tejfölös 980 forint volt), az ízek nem voltak meggyőzőek.
Az itt kóstolt lángost íztelennek éreztük, a tésztában pedig volt egy óriási buborék, sőt, úgy éreztük, nem is frissen készítették. Itt viszont sok tejfölt és sajtot kaptunk a lángosra, ami egy picit javít a helyzeten.
Lángos (Metro parkoló)
Negyedik helyszínünk a Metro parkolóban, a város forgalmas részeitől kissé távolabb esett. Így aztán nem is okozott nagy meglepetést, hogy az itteni lángososnál nem voltak sokan. Árakban itt is emelkedést éreztünk, a tavalyi 500 forintról 600-ra emelkedett a sima, míg a sajtos-tejfölös ára 800-ról 1100-ra növekedett.
Túránk során viszont itt ettük a legjobb lángost.
A tészta ízletes volt és nem is éreztük zsírosnak. Bár feltétből nem kaptunk olyan sokat, mint a vasútállomásnál, azok jóízűek voltak. És még egy érdekesség: ez volt az egyik olyan lángosozó, ahol a sajtot helyben reszelték rá a lángosra. Ez mindenképp plusz pont.
Retro 70 büfé (Family Center parkoló)
Ötödikként egy, a belvárosból kieső területhez, a Family Center parkolójában lévő Retro 70 büféhez vezetett utunk. Tavalyi körutunk során itt tapasztaltuk a legmagasabb árakat, és ez idén sem változott túl sokat. Egy sima lángosért már 790 forintot, egy sajtos-tejfölös változatért pedig már 1540 forintot kell fizetnünk. Tavaly egyébként 690 és 1090 forintot kellett fizetnünk egy-egy lángosért.
Szerkesztőségünk megítélése szerint az itt kóstolt változat nem volt zsíros, ellenben a tészta túl „rágós” és íztelen volt. Itt ráadásul nem is kaptunk sok feltétet a lángosunkra.
Lángos (Interspar parkoló)
Következő úticélunk az Interspar mellett található lángosozó volt. Tavalyi túránk során az itteni bódét nem érintettük, így aztán csak arról tudunk beszámolni, most mennyiért lehet itt lángosozni. Egy sima verzióért jelenleg 600 forintot kérnek, a sajtos-tejfölösért pedig 1100 forintot kell fizetni.
A lángos tésztája nagyjából hasonló volt a Lánogsvilágnál kóstolttal. Bár kollégánk kicsit nehéznek érezte a tésztáját, bár szerinte ez nem rontotta az ízt. Ráadásul feltétet is kaptunk bőven, így a végeredmény egészen jó lett.
Árkádia Lángos (Árkádia Üzletház)
Utolsó állomásunk az Árkádia Üzletház melletti bódé volt. Egy sima – de hozzátenném, hogy krumplis(!) – lángosért (amit sertészsírban sütnek) 1000 forintot, míg egy sajtos-tejfölösért 1500 forintot kérnek el.
Kollégáink azt mondták, az itt kóstolt lángos zsíros volt (ezt tudjuk be annak, hogy sertészsírban sütötték), a tészta viszont finom. Sajtos-tejfölös lángosunkat viszont annyira megkenték fokhagymával, hogy gyakorlatilag ehetetlenné vált ez a lángos.
De mi van a strandokkal?
Lángostesztünk során nem érintettük a két szombathelyi strandot, ahol egyébként már tavaly is lényegesen drágábbak voltak a lángosok, mint most a „külső” helyszíneken.
A termálban egy éve a sima lángos 1000, míg a sajtos-tejfölös 1600 forint volt, ami most is kenterbe veri a városban tapasztalt árakat. A Tófürdőn pedig 2022-ben a sima 850 forint volt, a sajtos-tejfölösért 1150 forintot kértek el.
Azt viszont még nem tudjuk, hogy pontosan mennyivel drágultak a strandos lángosok, de nem lennénk meglepődve, ha egyes helyeken már közelítené az 1500-2000 forintot a lángos ára.