Teljes lehet a káosz az országban, a Volánbuszok fele kimaradhat hétfőn

Csaknem 20 ezer járatról van szó.

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke az Index kérdésére hétfő reggel megerősítette, hogy a Volánbuszok országos sztrájkja folytatódik, és jóval nagyobb részvételre számít, mint vasárnap.

Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke az Index megkeresésére elmondta, hogy vasárnap 3760 járat maradt ki a bérükkel elégedetlen dolgozók munkabeszüntetése miatt. Hozzátette, hogy a mai napon még sokkal nagyobb összefogásra számít, melynek eredményeképp

Akár 19180 járat is kimaradhat, ha a várakozásoknak megfelelő számú sofőr csatlakozik a sztrájkhoz.

Az elnök azt is közölte az Index-szel, hogy egyre többen vesznek részt a munkabeszüntetésben; legfrissebb információi szerint a karbantartó munkások is a sztrájkolók csoportját erősítik.

Ha kíváncsi, mely konkrét járatok maradnak ki a sztrájk miatt, ide kattintva megnézheti. A Vas megyei adatokat is.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek