A Temut 2022 szeptemberében alapították az Egyesült Államokban, pontosabban Boston városában. De az amerikai álom itt véget is ér, mert a cég mögött a Kajmán-szigeteken bejegyzett, azóta egy kis üzleti húzással Dublinba költöző PDD Holding áll. A PDD pedig arról híres, hogy ők indították el Kínában az alacsony jövedelműeket megcélzó, rendkívül olcsó termékeket kínáló Pinduoduo webshopot, amit a Temu elődjének, de minimum a testvérének nevezhetünk.
Az amerikai piac meghódítása után 2023 márciusában Ausztrália és Új-Zéland következett, majd egy hónapra rá már az európai piacra is betörtek, elsőként a francia, német, olasz, holland, spanyol és az angol vevőket célozva meg. Latin-Amerika sem maradhatott ki sokáig a jóból, végül 2024 januárjában Dél-Afrika lett a 49. ország, ahol a Temu megjelent.
Hogy mi a siker titka? A hivatalos válasz szerint az, hogy a Temu kiterjedt kereskedői- és szállítmányozási hálózattal rendelkezik, így képesek alacsonyan tartani az áraikat. A valóságot árnyalja az a tény, hogy nekik 50 forintos haszonért is megéri eladni, mert tudják, hogy helyben ezzel senki sem képes versenyezni.
Az olcsóság másik oka pedig vagy a minőség, illetve annak teljes hiánya, vagy a kényszermunka és a kizsákmányolt dolgozók. Persze ez még nem lenne elég az üdvösséghez, mert sikerült felhasználóbarát webes és appos felületet készíteniük, ami mindig az adott ország devizájában tünteti fel az árakat, így az átváltás minimális lemorzsolódást generál a leendő vásárlók körében.
De, ha már az applikáció szóba került, azt sem árt tudni, hogy a cég hozzáférést kér a felhasználóik kontaktlistájához (telefonszámok és e-mail címek), vásárlási és keresési előzményeihez, a helyadataikhoz és az IP-címükhöz, közösségi médiás profiljaikhoz és minden harmadik féltől származó forráshoz.
Emiatt tavaly perközösség is alakult a Temu ellen, mert gátlástalan módon gyűjtötték a felhasználóik személyes adatait. A hivatalos állásfoglalás itt sem maradhatott el az e-shop részéről, mert csak a felhasználói élmény és a termékkínálat bővítése miatt volt szükségük ennyi adatra a felhasználóktól. Mondjuk ez utóbbiban verhetetlenek, mert most már azokat a termékeket egyszerűbb listázni, amit még nem árulnak.
A dömpingárazás, a kényszermunkáztatás és az adatkezelési hiányosságok mellett a világ minden pénzét is el tudják költeni marketingre. Globálisan 1,7 milliárd dollárt költöttek hirdetésekre, míg a teljes árbevételük 16 milliárd dollárra rúgott. A szakértői jóslatok szerint 2024-ben a marketingköltéseik elérhetik a 3 milliárd dollárt is.
De, hogy ne csak dollárokkal gurigázzunk, nézzük meg a magyarországi adatokat. Tavaly év végén, a karácsonyi időszak hajrájában a Temu 500 millió forintot tolt át hirdetésekbe, ami eszméletlenül magas összeg, főleg, ha a szintén rengeteg (köz)pénzt elégető Megafonhoz hasonlítjuk, nekik 110 millióhoz két hónapra van szükségük. A magyar e-kereskedők nagyjából 20 milliós reklámköltései már csak aprópénznek tűnnek ezek mellett.
A Growww Digital digitális marketingügynökség becslései alapján a Google-keresésekben is erős a Temu, 75 százalékban a kínaiak termékeit dobja fel találatként egyes keresésekre, a magyar kereskedők esetében ez az arány 40-50 százalék körül van. A lélektani határ pedig 60 százalék környékén van, ezen a szinten már nincs profit a terméken. A piac most nagyon a Temu felé lejt, és novemberig biztosan nem lesz változás.
Pedig haszon amúgy se sok van a Temu termékein, mert a szállításon rengeteget buknak, az USA-ban 6, a világ többi részén pedig 18 dollárt csomagonként. Ez 13 milliárd dolláros bevétel mellett 3,65 milliárdos veszteséget jelent. A kínai e-kereskedő szállítmányozási partnere a J&T 14 dollárért szállít ki egy csomagot a megrendelőhöz és a saját növekedési törekvéseik miatt 4 dollárt átvállaltak, de a maradék 10 így is a Temura marad.
A kínai e-kereskedő is érzi, hogy ez a rendszer nem fenntartható, ezért a fennmaradó 10 dollár felét próbálja a beszállítóira átterhelni, azonban ez csak átmeneti vigasz lehet, mert tavaly októberben a J&T tőzsdére lépett, így kénytelen lesz profitorientáltabban működni, így pedig aligha vállalhatja magára azt a 4 dollárt. Egyelőre a DPP a Temu veszteségeit a Pinduoduo nyereségéből fedezi.
A Growww közben elkészítette a Temu Indexet, ezen az oldalon heti bontásban, egyetlen mérőszámban láthatjuk a kínai e-kereskedő magyarországi térnyerését, a cikk megírásakor 68 az indexszám, a maximum pedig a 100 lenne. Ha nem lesz jelentős változás a szabályozásban, vagy a geopolitikában, akkor a Temu térnyerése rövidtávon a kis- és közepes e-kereskedőket darálja be, hosszútávon pedig a nagyokra is veszélyes.
Források: Forbes, Growww Digital, TIME, Telex