A Béketanácshoz fordul a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA), amely azt kéri, hogy a testület fordítson kiemelt figyelmet a magyarországi országgyűlési választásokra, továbbá, ha lehetséges, választási megfigyelőkkel is járuljon hozzá a demokratikus folyamatok legitimációjához - közölte a CÖF-CÖKA külügyi igazgatója kedden, budapesti sajtótájékoztatón.
Tordai Máté, aki a Patrióta Európai Civil Együttműködésért Alapítvány elnöke elmondta: a CÖF-CÖKA elnöke, Csizmadia László a NATO mellett levélben fordult a Béketanácshoz is. Ezekben arra kérték a szervezeteket, hogy lépjenek fel az ukrán erőszakos fenyegetéssel és a magyar választási folyamatokba való beavatkozásokkal és delegitimációs törekvésekkel szemben.
Hozzátette, azért keresték meg Béketanácsot, mert az elmúlt időszakban Magyarországnak olyan szélsőséges jelenségekkel kellett szembenéznie, amelyek egyszerre érintik a szuverenitását, demokratikus működését, valamint a "fizikai biztonságát is". Itt nem csupán politikai ízlésbeli különbségekről, elméleti vitákról van szó, hanem arról, hogy a politika szerepét "klasszikus maffiamódszerek vették át" - mondta Tordai Máté.
Kiemelte: a Béketanácsnak küldött levél "a magyar demokrácia legitimitásának és integritásának védelme érdekében született meg", ugyanis azt látják, hogy a Tisza Párt a választási vereség felelőssége elől menekülve "tudatosan építi a választási csalás narratíváját annak érdekében, hogy ezáltal szándékosan szítsa a társadalmi feszültséget".
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!