Érvényes és érvénytelen szavazatok, kifogások, szavazatszámlálók - A szombathelyi választás számokban

Hány választópolgár volt a Vas megyei 1-es választókerületben, hányan szavaztak átjelentkezéssel, mennyi volt az érvénytelen szavazat? Adatok és tények április 12-ről.

Április 12. méltán nevezhető történelmi napnak, ilyen mértékű gátszakadás és földindulás nem volt eddig a rendszerváltás utáni Magyarországon. Egy alig két éves párt a 106-ból 96 választókerületben nyert, a pártlistán pedig 53,18 százalékot ért el. Úgy, hogy a legnagyobb ellenfele az a Fidesz-KDNP volt, amelyik 2010 óta gyakorlatilag igazi ellenfél nélkül hozta a kétharmados többséget a választásokon.

Hamarosan megalakul az új országgyűlés, majd egy-két héten belül az új kormány is, közben folyamatosan érkeznek az elemzések és a részletes adatok a szavazásról. Egy ilyen beszámolóval kezdődik a szombathelyi városi közgyűlés csütörtöki ülése, és az erre készült anyagból szemezgetünk. Tehát tények és adatok az április 12-i választásról, a szombathelyi választókerületből.

  • A kampány alatt 20 kifogást nyújtottak be a választási bizottsághoz, zömében plakátrongálás miatt. A bizottság hét esetben adta át az ügyet a rendőrségnek, egy esetben fellebbeztek a döntés ellen, a fellebbezést a területi választási bizottság elutasította.
  • A választás adatai

  • A választókerületben összesen 537 szavazatszámláló bizottsági tag dolgozott.
  • Szombathelyen 74, Toronyban kettő, a körzethez tartozó többi 11 településen egy-egy szavazókör működött.
  • Szombathelyen, az erre a célra kijelölt Kossuth utcai szavazókörben 1701 választópolgár állt az átjelentkezéssel szavazók listáján, közülük 1612 meg is jelent a szavazáson.
  • A szavazás napján összesen négy kifogást nyújtottak be, kettőt közösségi médiában közzétett tartalom miatt, kettőt pedig azért, mert elutasították a határidőn túl benyújtott mozgóurna iránti kérelmet.
  • Egyéb rendkívüli esemény nem történt a választókerületben.
  • A körzetben a 072. számú szavazókört (Szombathely, Halastó u. 37.) jelölték ki az átjelentkezéses és külképviseleti szavazatok kiértékelésére. A választókerület jelöltjeire 2.419 választópolgár szavazott átjelentkezéssel, illetve külképviseleten.
  • A szavazatok adatai

  • a választókerületi névjegyzékben szereplő választópolgárok száma: 64.689
  • az átjelentkezett választópolgárok száma: 1.924
  • a külképviseleti névjegyzékben szereplő választópolgárok száma: 583
  • a szavazókörben megjelentek száma: 54.513
  • az átjelentkezéssel és a külképviseleten szavazók beérkezett borítékjainak száma: 2.419
  • a szavazó választópolgárok száma összesen: 56.932
  • az érvénytelen szavazólapok száma: 360
  • az érvényes szavazólapok száma: 56.548
  • Az eredmények

  • Vámos Zoltán (Fidesz-KDNP) 21.558 szavazat
  • Dr. Danka Lajos (Mi Hazánk) 2.652 szavazat
  • Kóber György Márk (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) 491 szavazat
  • Rápli Róbert (Tisza Párt) 31.847 szavazat.
  • A választás eredménye ellen jogorvoslatot nem nyújtottak be, így az 2026. április 21. napján jogerőre emelkedett.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Választás 2026