A DK alelnöke szerint Magyar Péter lehülyézte Dobrev Klárát

Abból gondolja mindezt, hogy a pénteki tüntetésen Magyar azt mondta, kiáll vitázni Dobrev Klárával, bár "galambokkal nem szeret sakkozni".

Molnár Csaba szerint Magyar Péter lehülyézte Dobrev Klárát. A DK alelnöke mindezt abból gondolja, hogy Magyar a pénteki tüntetésen azt mondta, kiáll vitázni a DK EP-listavezetőjével, bár "galambokkal nem szeret sakkozni."

Facebookon közzétett bejegyzésében Molnár Csaba azt írja, "a Magyar által idézett gondolat eredetileg egészen pontosan úgy hangzik, hogy hülyével vitatkozni olyan, mint galambbal sakkozni. Magyar Péter tehát tegnap este ismét, a héten már sokadik alkalommal tulajdonképpen lehülyézte Dobrev Klárát. Azt a Dobrev Klárát, aki jogász-közgazdász, négy idegen nyelven beszél felsőfokon, akire a német Bundestagtól a londoni Westminsterig úgy tekintenek, mint az európai Magyarország arcára."

Hozzátette, "a Fidesz világától megszokhattuk, hogy még a legaljasabb jelzőktől sem riadnak vissza, de a legfelkészültebb ellenzéki politikusról eddig még ők sem merték azt hazudni, hogy hülye. Magyar Péter is jobban tenné, ha valóban kiállna, és egy vitában bizonyítana Dobrev Klárával szemben. Eddig két ilyen megkeresés érkezett, Dobrev Klára mindkettőre igent mondott, Magyar Péter egyikre sem. Van még kérdés?"

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet