A dráguló kenyér is betesz nekik: a pékségek egy jelentős része be fog zárni egy-két éven belül

A pékszövetség szerint 2023-ra teljes átrendeződés várható, és nagy valószínűséggel a most működő 900 pékség közül csak mintegy félezer marad talpon.
Az idei évben immár negyedszer drágul a liszt, de minden más alapanyag ára is emelkedik, ahogy az energiaárak és a munkabérek szintén, így egyre emelik az áraikat a sütőipari vállalkozások is - mondta az Inforádiónak Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke.

A sütőipar egészen addig emeli majd az árakat, amíg az önköltsége növekedni fog, tehát, amíg a beszállítók árat emelnek, addig a sütőipar kénytelen lesz azt a kereskedelemre és a vásárlóira áthárítani. Nem extraprofitra akarnak szert tenni, hanem

be vannak szorítva egy présbe,

ahol az egyik oldalon az alapanyag-beszállítók, a másik oldalon pedig a kereskedelem van - magyarázta a szakember.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

További gondot jelent a sütőiparban is beinduló centralizáció, melynek eredményeként komoly sütőipari üzemek épülnek, alakulnak át, illetve vásárolnak föl kisebb cégeket, amelyeket teljesen automatizálnak, vagyis egyre kevesebb kézi munkaerőre lesz szükség. Septe József úgy véli, hogy a teljes átrendeződés 2023-ra várható, és nagy valószínűséggel a most működő

900 pékség jelentős része bajban lesz: félezren tudnak csak talpon maradni a termelésben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság