Kizárta az idegenkezűséget a Szerencsejáték Zrt. belső vizsgálata az áprilisi négy számsorsjátékon elért telitalálatok sorsolása kapcsán és ezt erősítette meg a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is - közölte a Szerencsejáték Zrt. kedden az MTI-vel.
A közlemény emlékeztetett az SZTFH jelentésére, amely szerint a sorsolások előkészítése és lebonyolítása jogszerűen zajlott.
A cég hozzátette:, az, hogy az SZTFH mégis bírságot szabott ki rájuk abból adódott, hogy a hatóság és a Szerencsejáték Zrt. eltérően értelmezi a játéktervek technikai jellegű, az online zárásra vonatkozó rendelkezését. A nemzeti lottótársaság ezért kezdeményezi a játékterv ezen rendelkezésének a hatósággal közösen történő tisztázását.
Az SZTFH szintén kedden közölte, hogy 10 millió forint közigazgatási bírságot szabott ki a Szerencsejáték Zrt.-re, mert a társaság az év 16. játékhetén lebonyolított Skandináv lottó, Hatos, és Ötöslottó, valamint Joker sorsolásoknál a jóváhagyott játéktervektől eltért.
Mindez azonban a vizsgált sorsolások eredményét nem befolyásolta.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!