A Falco-gyár is gyanússá vált Brüsszelnek

Az uniós pénzt elnyerő szombathelyi faipari céggel szemben kifogások merültek fel. Miért is nem csodálkozunk?

A Világgazdaság egy mai cikkében arról ír, hogy birtokukba került egy számos cégnevet tartalmazó lista, amely azt sorolja, melyek voltak azok a vállalkozások, amik miatt az Európai Bizottság felfüggesztette a 2007–2013-as ciklus még ki nem fizetett gazdaságfejlesztési támogatásainak átutalását. Ahogy írják: összesen 19 projekttel kapcsolatban fogalmazott meg kifogásokat Brüsszel, vagyis talált

jelentős rendszerszintű hiányosságokat.

A kifogásolt projektek közül pedig az egyik a szombathelyi Falcóé, ami egyébként már évek óta komoly vitákat generál a városban a környezetterhelése miatt. Sőt, egészen meglepő módon még az új egységes környezetvédelmi engedélyük sincs meg. De tűzesetük és robbanásuk azért biztos, ami biztos, volt a közelmúltban.

Így füstölnek falcóék
BZ

A szombathelyi, fatermékekkel foglalkozó Falco préstechnológiájának fejlesztésére kapott pénzt, ám a kifogás szerint túl magas beszerzési árat határoztak meg a támogatott gépbeszerzésnél

- fogalmaz a vg.hu. Mi pedig már csak azt a kérdést tudjuk megfogalmazni, hogy ennyi gikszer után mikor is fognak rendesen ránézni a döntéshozók a cég körmére?

Túlárazás, túlárazás, túlárazás

A lap birtokába jutott dokumentum azt egyébként nem tartalmazza, hogy egyes pályázatokra lebontva milyen kifogásokat fogalmaztak meg a brüsszeli testület tisztviselői, a bizottság határozata azonban utal arra, hogy a kifogások döntő része a pályázat keretében igénybe vett szolgáltatások vagy a bevont szakemberek bérének, illetve a beszerzett gépek túlárazására vonatkozott. Ilyen a kétszeres áron beszerzett mobilolló, az ötszörös áron vásárolt présgép, valamint az amúgy százezres munkáért kifizetett milliós szakértői díjazás is.

A túlárazások alkalmazására akár az is magyarázat lehet, hogy ezzel a pályázó az önrészhez szükséges források előteremtését könnyítheti meg a szállítóval való számlázási ügyeskedés révén. A pályázatokat értékelő, kiválasztó hatóság felelőssége ilyenkor abban áll, hogy nem vette észre a elbíráláskor a piaci árat jóval túllépő tételeket - írják.

A komplett cikk itt olvasható.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Elsöpörte a lakossági harag a barátkozós Falco-gyáras lakossági fórumot

A szervezők azt bizonygatták, hogy új időszámítás kezdődik Szombathelyen, a lakók viszont nem hisznek már senkinek. Két hét múlva folytatás lesz.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet