Elsöpörte a lakossági harag a barátkozós Falco-gyáras lakossági fórumot

A szervezők azt bizonygatták, hogy új időszámítás kezdődik Szombathelyen, a lakók viszont nem hisznek már senkinek. Két hét múlva folytatás lesz.

  • Jelen volt házigazdaként Kántás Zoltán, a választókerület képviselője, Molnár Miklós alpolgármester, valamint a zöldhatóság, az ÁNTSZ és az építéshatóság egy-egy szakembere
  • A fő mondanivaló: Ami eddig volt, felejtsük el, mostantól mindenki bekeményít
  • A zöldhatóság kötelezi a Falco-gyárat, hogy szereljen fel egy állandóan működő, automata légszennyezettség-mérőt, de ennek a gyár nem örül
  • Ha megfellebbezik a döntést, egy bírósági perrel évekig elhúzhatják a dolgot, de Molnár Miklós szerint akkor más eszközökkel folytatják
  • December 20-ig csökkenteni kell a zajterhelést, erre döntés van
  • Július 6-ig a gyárnak meg kell szereznie a környezethasználati engedélyt, erről április 8-án közmeghallgatást tartanak
  • A zöldhatóság soha nem mondta, hogy a gyár nem szennyezi a környezetet
  • És ami ezen túl történt

    Legalább nyolcvanan jöttek el a nem nagy hírveréssel megszervezett fórumra, ahol világosan látszott, hogy a szervezők, elsősorban Kántás Zoltán, a választókerület egyéni képviselője azt sulykolták, most új időszámítás kezdődik. Mert új a képviselő, az ügyben tavaly november végétől a szombathelyi környezetvédelmi hatóság az illetékes, és a Falco-gyár vezetése is másként áll a dolgokhoz.

    Lakossági fórum a Nyitra utcai ÁMK-ban
    Bizalmat kértek
    Garai Antal Atom

    Kántás bizalmat és konstruktív együttműködést kért a lakóktól, mert csak így lehet előbbre lépni, azt is hangoztatta, hogy a városvezetés eltökélt a városrész helyzetének javításában. Nos, pont a bizalommal volt a gond, de erről később.

    Molnár Miklós is ezt a vonalat követte, szerinte is sok előrelépés történt, Kántás Zoltán képviselőként az elmúlt öt hónapban többször volt a választókerületben, mint az előző képviselő négy év alatt. (Az előző képviselő a szintén fideszes Szakács Dávid volt. Sz. J.) És szerinte is az a legfontosabb, hogy vissza kell állítani a bizalmat.

    Ki terjeszt dezinformációkat?

    Nos, éppen ezzel volt a nagy probléma. Na meg azzal, amikor Kántás a sajtót is kritizálta, hogy dezinformációkat terjeszt, és álhíreket közöl. Nem kimondva, de érezhetően ellenzéki politikusokat is vádolt ezzel.

    Lakossági fórum a Nyitra utcai ÁMK-ban
    Kántás szerint mostantól minden más
    Garai Antal Atom

    Szóval, miután a meghívott szakértők is elmondták a magukét (lásd a fenti felsorolást), a lakók hozzászólásaiból az jött le, hogy nem hisznek már senkinek. Sorra hozták a negatív tapasztalatokat, és dezinformációkkal a mindenkori városvezetést, valamint a gyárat vádolták, egyre indulatosabban.

    Kántás hiába próbálta meg csillapítani őket, a vége már nyílt színi összecsapásba torkollt. Felhozták, hogy a zöldhatóság adataiban ellentmondások vannak, hogy a gyár sorra beperli azokat Visszavág a Falco-gyár: Túl sokat nyeltek már a lakók miatt 2014. September 05. 11:51 , akik kritizálni mernek. A két városvezető hiába érvelt azzal, hogy az új mérőműszer megoldja a problémákat, láthatóan a lakók már nem hisznek senkinek.

    A következő robbanás után

    Érdekes volt, amikor a képviselő előhozta a hétvégi tűzesetet Rengeteg fa gyulladt ki a Falcónál Szombathelyen 2015. March 21. 09:18 és a robbanást Robbanás és tűz a Falcónál 2015. March 24. 09:12 , valamint annak következményét, a gyár környékén látott barna vizet Barna víz a 86-os mellett, a Falco-tűz után 2015. March 24. 16:22 . Kántás szerint a gyár megígérte, hogy a következő robbanás után a Vasivíz szállítja majd el a szennyezett vizet, de ahogy kivettük szavaiból, a gyár azt nem ígérte meg, hogy nem lesz több porrobbanás, mert hogy az történt.

    Lakossági fórum a Nyitra utcai ÁMK-ban
    Itt még nyugodt a hangulat
    Garai Antal Atom

    Szóba került az is, hogy a Falco tényleg fel akarja-e vásárolni a Pick-telepet. (Írtuk, hogy a gyár vásárolt már meg egy tiltakozótól házat Megveszi a közelben lakók házait a szombathelyi Falco-gyár? 2015. March 06. 15:09 , aki a város másik végére költözött.) Molnár nem tud ilyen szándékról, de kijelentette, ha a lakóknak ez a céljuk, akkor egységesen kell fellépniük.

    Ez a gondolat is előjött később, amikor arról volt szó, hogy a közgyűlés miért nem minősíti át kisvárosi övezetté a környéket. Mint az építéshatóság képviselőjétől megtudtuk, ez nem oldaná meg a helyzetet, de szerinte, ha ezt akarják a lakók, akkor egységesen kell ezt kezdeményezniük.

    Elszólták magukat?

    A fórumon megjelent Czeglédy Csaba, a közgyűlés baloldali frakciójának vezetője, aki szintén békülékeny hangot ütött meg. Azért ő is megemlítette, hogy a gyár mindenkit bíróság elé citál Visszavág a Falco-gyár: Túl sokat nyeltek már a lakók miatt 2014. September 05. 11:51 , aki tiltakozik a környezetszennyezés ellen, kérte, hogy a városvezetés érje el, hogy ezeket az eljárásokat szüntessék meg.

    Lakossági fórum a Nyitra utcai ÁMK-ban
    Czeglédy is türelmet kért
    Garai Antal Atom

    Kijelentette, ha a termelést a tervek szerint valóban duplájára növeli a gyár, akkor a környezetvédelmi lépéseket is meg kell sokszorozni. Azt is mondta, hogy a bíróságon kiderült, hogy a cég nagyon nem örül az automata mérőeszköznek, és a lakosság nyomásának tudja be, hogy kötelezték annak felszerelésére.

    A fórum arra is jó volt, hogy megtudtuk, környezetterhelésnek azt nevezik, ha a kibocsátott szennyezőanyagok az előírt határértékek alatt vannak, ha azok felett, akkor van szó környezetszennyezésről. Egyébként erre jelentette ki Bencsics Attila, a zöldhatóság szombathelyi igazgatója, ők soha nem mondták azt, hogy a Falco-gyár nem szennyezi a környezetét.

    Süketek párbeszéde

    Czeglédy egyébként azt javasolta, várják meg, milyen eredményeket hoz az automata mérőműszer felszerelése, mert láthatóan nagy reményeket fűznek ehhez. Ez így is volt, szinte minden hozzászólásra az volt a válasz, hogy majd a műszer megoldja a gondokat.

    Lakossági fórum a Nyitra utcai ÁMK-ban
    Aggódó tekintetek
    Garai Antal Atom

    A fórum a vége felé kezdett a süketek párbeszédéhez hasonlítani. Ezt a hasonlatot még Kántás Zoltán mondta az előző éveket minősítve így. Úgy tűnik, a lakosság felháborodása miatt érvényes is maradt a hasonlat, a végén már tényleg veszekedésbe torkollt az egész.

    Folytatás április 8-án, 17 órakor a közmeghallgatáson, a helyszín ugyanaz, a Nyitra utcai általános iskola díszterme.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet