A Szombathelyi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat két férfival és egy nővel szemben - írja közleményében a Vas Vármegyei Főügyészség. A vádirat szerint az egyik férfi azért, hogy az általa folytatott gazdasági tevékenységet az adóhatóság elől eltitkolja, és az adófizetési kötelezettségét elkerülje, társától számlatömböket vásárolt, majd azokból más gazdasági társaságok és egyéni vállalkozók nevében és a tudtuk nélkül valótlan tartalmú számlákat állított ki üzleti partnerei felé.
A számlák ellenértékét megkapta, az adót azonban nem vallotta be és fizette meg. A bűncselekmény elkövetésében a férfi felesége is közreműködött, egyrészt segítséget nyújtott a valótlan tartalmú számlák kiállításában, másrészt a férje által kiállított, a valóságban meg nem történt gazdasági eseményeket tartalmazó számlák általános forgalmi adótartalmát a saját vállalkozásában jogosulatlanul visszaigényelte.
A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!