A fénysorompót figyelmen kívül hagyva ütközött személyautó vonattal Babótnál

A sofőr könnyebb sérülésekkel megúszta.

A tilos jelzés ellenére hajtott egy személygépkocsi a vasúti átjáróba Babót közelében, ahol összeütközött a Győrből Sopronba tartó személyvonattal – a sofőr könnyebb sérülésekkel megúszta az ütközést.

A GYSEV Zrt. közleménye szerint a baleset 9 óra 40 perc körül történt, amikor az autó a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a sínekre, és összeütközött a személyvonattal GYSEV vasúti hálózat egyik Győr–Sopron között közlekedő járatával.

Az ütközés ereje az autót kilökte a vasúti pályáról. A járműben ülő férfi saját lábán ki tudott szállni, az első információk szerint csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A vonaton utazók közül senki nem sérült meg.

A baleset miatt a vasúti forgalom az érintett szakaszon átmenetileg leállt, Csorna és Kapuvár között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek