A Fertő tavi demonstrációt dokumentáló filmest felmentették

Pápai Gergely azzal védekezett, hogy amennyiben háborús tudósító lenne, nem róhatnák fel neki a háborút magát, amit dokumentál.

A Greenpeace természetvédő szervezet Udvaros Dorottya színésznővel kiegészült több mint tucatnyi aktivistája ragadott lapátot 2021-ben, hogy a Fertő tó osztrák oldaláról átevezzen a magyarországi partszakaszon fekvő cölöpházakhoz.

Az ügy bíróság elé került, az összes aktivistát megrovásban részesítették A Soproni Bíróság bűnösnek találta az aktivista Udvaros Dorottyát (is) 2023. October 03. 08:55 és kötelezték őket „az okozott kár” megtérítésére. Az ítélet ellen a vádlottak fellebbeztek, de legtöbbjük esetében helybenhagyta az eredeti ítéletet a mindkét esetben ugyanazon bíró – írja a Mérce.

Az egyik vádlottat, az akciót filmező Pápai Gergelyt azonban felmentették. Pápai a Mércének beszámolt az ellene és társai ellen folytatott szavai szerint „abszurd” eljárásról.

A történteket dokumentáló Pápait az eredeti ügyben „bűnsegédként elkövetett rongálás” vétségében találták bűnösnek. A filmes elmondta, hogy az ügyész a tárgyaláson egészen pontosan „pszichológiai bűnsegédlettel” vádolta, mivel szerinte jelenlétével és a videó készítésével „bátorította” az elkövetőket.

Pápai Gergely elmondta, hogy szerinte úgy álltak a hatóságok az egész esethez, „mint amikor egy csapat huligán megrugdos egy embert a földön, és egy másikuk videózza az egészet”. Megjegyezte, hogy amennyiben háborús tudósító lenne, nem róhatnák fel neki a háborút magát, amit dokumentál.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet