A Fidesz kormányra kerülése óta brutálisan mélyült a szegénység

Kijöttek a friss számok, amelyekben még a jelenlegi válság hatásai nincsenek benne.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) július elején közzétette a legfrissebb, relatív szegénységi résre vonatkozó adatait. A számokból jól látszik, hogy 2010 óta, vagyis a Fidesz kormányra kerülésétől nézve rohamosan mélyült a szegénység hazánkban.

Míg 2010-ben 18,2 százalék volt a mélyszegénységi mutató, addig ez a szám 2019-re 36,3 százalékra nőtt. A legrosszabb helyzetben a szegények között a 65 év feletti nők vannak, ott ez a szám 40 százalékra nőtt. Ha 2018-hoz viszonyítjuk, akkor brutális emelkedést láthatunk, hiszen ennél a korcsoportnál egy évvel korábban még csak 9,7 százalék volt a szegénységi rés.

Mivel a legfrissebb adatok csak 2019-ről szólnak, egyelőre nem tudni, hogy milyen hatásai vannak a koronavírus okozta gazdasági válságnak a legszegényebbekre, de valószínűleg nem lesznek túl biztatóak a további mérések sem – írja a Mancs.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek