„A futballpálya nem kiskert” – avagy, a Haladás pálya fűcseréjének titkai

Dr. Varga Gábor építőmérnök mesélt nekünk arról, miért volt rá szükség, de arról is: nem kellett volna, ha gondosabban építik.

Egy hónapja is van már, hogy a szombathelyi Haladás pálya gyepcseréjéről írtunk Megkérdeztük, miért cserélik ki a szombathelyi stadion gyepét 2023. June 28. 11:11 , illetve szerettünk volna írni érdemlegeset, de elakadtunk az ügymenetben.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Bár a pálya környékén lakókat és a csapat szurkolóit is érdekelte volna, miért kell a stadion gyepét lecserélni, s kérdéseket is tettünk fel az illetékeseknek, választ azonban akkor – és azóta sem – kaptunk.

Így arról számoltunk, számolhattunk be, ami amúgy is látszott, hogy a füvet cserélik, de az ok és indok nekünk is, olvasóinknak is ismeretlen maradt.

Fűcsere a Haladás stadionban
Pataki Gergely

Így maradtunk volna kétségek között, amikor Varga Gábor építőmérnök kopogtatott szerkesztőségünk ajtaján, mondván, tudja a baj okát, és a megoldást is rá. S ahogyan haladtunk előre a beszélgetésben, kiderült, úgy ismeri a Haladás pályát, mint a tenyerét, lévén, az építés kezdete óta mellette volt.

De a történet korábban kezdődik.

Varga Gábor azt mondja nekünk, hogy 1972-ben végzett a műszaki egyetemen, és '85-ben védte meg a doktoriját mikroszivárgás témakörben, ami után a celli víztársulatnál dolgozott ’73-tól 2015-ig. ’92-ben a büki golfpályát építette alvállalkozóként, 95/96-ban az alcsútdobozi golfpályát fővállalkozóként, amely utána Európa ötven legjobb pályája közé lett besorolva.

Mindezek után történt, hogy a ’celli futballcsapat 2000-ben NBI/B-s lett, s az akkori támogató kérdezte tőle, ha tudsz golfpályát, akkor talán tudsz futballpályát is építeni. Mondta neki, persze, hogy tud, hiszen a sportlétesítmények mind mérnöki létesítmények, ezeknek pedig van szabványa.

Ő Celldömölkön a németet vette elő, s a pálya annyira jó lett, hogy 2001-ben a pápait is megcsinálta felkérésre. Ott huszonkét éves a gyep, azon még nagyjavítás nem volt – mondja. 2014-ben volt az U19-es EB felcsúti központtal. Egész Európában esett, Magyarországon is. Felcsúton nem tudtak játszani a sár miatt, de Pápára elhozva a meccseket, egy nap alatt kettőt is lejátszottak gond nélkül.

Mint meséli, 2016-ban írt egy cikket arról, mik a gondok a magyarországi futballpályákkal. Ebben kifejtette, hogy a futballpálya nem kiskert. A kertben akkor mennek füvet nyírni, amikor optimális a talaj, a futballpályára meg amikor muszáj, kis túlzással, amikor a sípjába fúj a bíró.

Haladás stadion, haladás sportkomplexum
Kiss Tamás

Mindezek után mesél nekünk a Haladás elnökével való kapcsolatáról, arról a magyaros történetről, hogyan volt először a pálya tervezője, majd szakértője, akit aztán végül az építkezés alatt a biztonságiak be sem engedtek. Ő azonban a hátsó bejáraton „belógott”, és végig dokumentálta az építkezést.

Mint mondja, tán azért bántak vele ilyen cudarul, mert előtte

a terveket áttanulmányozva kijelentette, azok nem jók, a pálya viszont ennek ellenére ezek alapján készült el.

És itt érünk a szakmához, egyszerűbben ahhoz az alapvető kérdéshez, mi is a baj a Haladás pálya gyöpével, hogy már most cserélni kellett, holott szerinte, ha jól építik, ez egyáltalán nem lenne indokolt.

A sok hiba amivel a pálya felépült, csak évek múltával lesz érezhető, ezért ezzel most nem foglalkozom - mondja. A Haladás pálya gondja a tizenöt centis gyephordozó réteg, ami úgy sikerült, hogy gyakorlatilag egy vízzáró réteget hoztak létre.

Ezerszer rosszabb a vízáteresztő képessége, mint amilyennek kellene lenni, de

a mostani csere után talán még rosszabb lesz.

Felszedték, és az egyenetlen felületre két-három centi homokot terítettek rá. Tehát egyrészt van a vízzáró réteg, rajta a homok, és úgy a gyeptégla.

Mint Varga úr felvilágosít minket, a jó gyep termesztése nehezebb, mint a búzáé. A jó pályán a gyep a tizenöt centis hordozóréteget átnövi, még lejjebb is gyökerezik. Itt csak három-, hatcentis gyökerek tudnak képződni, mert annyira tömör az alapja.

Fűcsere a Haladás stadionban
Pataki Gergely

Ugyanaz lesz, mint volt. Sőt, rosszabb – halljuk a szakszerű jóslatot -, mert ha a homok, amit odatettek, föltelik vízzel, azon az egész úgy fog csúszni, mint a szánkó a havon. Száraz időben tudnak rajta játszani, ezzel gond nincsen. De esőben?

Bajos. Ha már az építéskor megtörtént a baj, ezt most lehetett volna korrigálni, ha az alapot is kicserélik – mondja Varga Gábor. Ez nem történt meg, így

valószínűsíthető, hogy hamarosan újra gondok akadnak majd.

Íme, hölgyeim és uraim, a Haladás pálya gyöpének magyaros titka. Hivatalos helyről választ nem kaptunk, a szakértőtől azonban bővebbet is, mint amit remélhettünk volna.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet