A győri polgármester tárgyalást kezdeményez Magyar Péterrel a város pénzügyi gondjai miatt

Pintér Bence szerint óriási baj van a győri városüzemeltető cégnél.

Pintér Bence, Győr polgármestere közösségi oldalán számolt be szombaton arról, hogy óriási baj van a győri városüzemeltető cégnél, a probléma megoldásához segítséget kér az ország következő kormányától, meghívta Győrbe Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét.

A polgármester elmondta: mivel erős volt a gyanújuk, hogy a Győr-Szol Zrt.-ben, a lakáskasszából "elfolyt" 1,7 milliárd forint csak egy nagy kirakós egyetlen darabja, pénzügyi-gazdasági jelentést kért a Győr-Szolról a csapata szakembereitől.

Közölte: a cég működését 2016 elejétől 2025 harmadik negyedévéig vizsgáló elemzés, majd az ebből készült jelentés minden előzetes félelmüket beigazolta. A Győr-Szol Zrt. tőkevesztesége 6 milliárd forint, eredménytartaléka - ami lényegében a cég félretett pénze, egy biztonsági pénzügyi tartalék - 7 és fél milliárd forinttal csökkent 2020-tól; csupán néhány év alatt az összes megtakarítását felélte a cég - mondta Pintér Bence.

A céget a vizsgált időszakban végig a Fidesz bizalmasai, illetve képviselői irányították és felügyelték: 2016-tól 2020-ig a Borkai Zsolt-féle városvezetés, 2020-tól 2024 őszéig a Dézsi Csaba András-Szeles Szabolcs fémjelezte városvezetés, 2024 őszétől pedig napjainkig a Fekete Dávid-féle Városstratégiai Bizottság alá tartozik a cég.

A Győr-Szol a leányvállalataival együtt hitelben úszik, a lakáskassza 1,7 milliárdját felélte, az önkormányzat segítsége nélkül ekkora veszteségeket valószínűleg nem fog tudni kigazdálkodni. Mindeközben azonban az önkormányzat is forráshiányos, idénre már 13,1 milliárdos a szolidaritási adó, ami jelentősen szűkíti a mozgásterünket - tette hozzá.

"Be kell tömni a Fidesz által örökül hagyott lyukak legalább egy részét. Ehhez kérem Magyarország leendő kormányának segítségét" - fogalmazott.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet