A hétfőre vezényelt autóbusz-vezetők 56 százaléka vett részt ma a Volánbusz-sztrájkban

A tárgyalások kedden folytatódnak.

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet 2024. január 28-ára és 29-ére szervezett munkabeszüntetésének második napján, a 16 órakor összesített információk szerint a mai napra vezényelt autóbusz-vezetőknek az 56 százaléka nem vette fel a munkát. Ez a teljes munkavállalói állománynak 21 százaléka - közölte a Volánbusz, mely érezhetően igyekezett csökkenteni a sztrájk jelentőségét, ugyanis hozzátette, hogy

az adatok vármegyénként jelentős különbségeket mutatnak: van, ahol például az autóbusz-vezetői állomány csupán 7 százaléka, míg a hétfői munkavégzésre vezényelt autóbusz-vezetőknek a 12 százaléka vélte úgy, hogy a folyamatban lévő tárgyalásoknál célravezetőbb a munkabeszüntetés. Az egyéb fizikai, illetve a szellemi munkavállalóknak a 6 százaléka vett részt a sztrájkban országosan.

Mindenesetre a tárgyalások már kedden folytatódnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet