A Szent János kórház szerint informatikai hiba miatt kellett 163 gyereket ellátni 24 óra alatt

Reagált az Észak-budai Szent János Centrumkórház dr. Kőnig Róbert gyermeksebész posztjára. Vizsgálat nem indul az ügyben.

Mint korábban beszámoltunk róla, vasárnap délutántól egész Észak- és Közép-Magyarország gyermeksebészeti és gyermektraumatológiai ügyeletét a János-kórház látta el.

Az RTL érdeklődött a kórháznál az ügyben, ahonnan azt a választ kapták, hogy vasárnap reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig az Észak-budai Szent János Centrumkórház és a Manninger Jenő Országos Baleseti Központ volt a felelős a gyermeksebészeti és gyermek traumatológiai ügyelet ellátásáért. Azonban egy informatikai hiba miatt vasárnap 17 óra 20 perctől 22 óra 6 percig a Manninger Jenő Országos Baleseti Központ nem tudta ellátni az ügyeletet.

Hozzátették, hogy az ügyben vizsgálat nem indul, mivel a kórházi ellátók esetében máskor is előfordul olyan előre nem látható esemény, aminek következtében az ellátás átmenetileg átszervezésre kerül. Azt is megjegyezték végül, hogy "kollégáink kitartóan helytálltak, a megnövekedett esetszámok ellenére az összes gyermeket ellátták".

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet