A januári tavaszban is szép volt a szentgotthárdi Hársas-tó

Sétáltunk egyet a közel negyvenéves mesterséges tó partján.

Most legalább az útról is látni a tavat - mondom az autót vezető fotós kollégámnak, miközben a Szentgotthárdhoz tartozó Máriaújfalut elhagyva a farkasfai úton kapaszkodunk felfelé. Az út az erdőben fut, egy domboldalon, jobbra a völgyben pedig ott a Hársas-tó, aminek víztükre átcsillog a csupasz fák között.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Igen, amikor zöldbe borul az erdő, az útról nem lehet látni a tavat. De ezért is vonzó ez a környék, a hatalmas, sűrű erdők miatt, amelyeknek köszönhetően a levegőt is harapni lehet itt.

Hársas tó
A parkoló mellé új horgászstégeket is kihelyeztek
Mészáros D. Zsolt

Január vége van, régebben ilyenkor látszott a lehelet a levegőben, és korcsolyázók csúsztak a tó jegén. Most inkább tavaszias az idő, tíz fok feletti a hőmérséklet, süt a nap, igaz, fúj a szél. De akkor sem tél van, bármit mutat is a naptár.

Régen jártam itt, pedig a ‘90-es években ez volt a nyaraim központi helye. Szentgotthárdról biciklivel tíz perc alatt elértem, és itt lehetett fürdőzni, tábortüzet rakni, gumicsónakkal csónakázni, és minden olyat, amit nyáron szokás. Aztán elköltöztem, a Hársas-tó pedig maradt, de néha azért meglátogatom.

Hársas tó
A tavat erdő veszi körül
Mészáros D. Zsolt

A tóhoz vezető bekötőút elég kátyús, igaz, a parkolóhoz közeli részét tavaly felújították A tengelytörés veszélye nélkül is megközelíthető már a szentgotthárdi Hársas-tó 2024. November 11. 15:59 , de odáig is el kell jutni. A parkoló karban van tartva, sőt felállítottak két horgászstéget is, igaz, horgászokat most nem látni. Amúgy eléggé kihalt a környék a jó idő ellenére, igaz, hétköznap van, csak az erdőből hallatszik egy motorfűrész hangja.

A Hársas-tavat egyébként a ‘80-as évek végén hozták létre úgy, hogy az apátistvánfalvi erdőkben eredő Hársas-patak völgyét egy gáttal lezárták, a patak vize feltöltötte a völgyet és kialakult a 17,4 hektár vízfelületű, mintegy 700 méter hosszú, 2100 méter kerületű tó.

Hársas tó
A strandon van azért némi kényelem, büfé most nincs
Mészáros D. Zsolt

A tó eddigi, közel 40 éves története során mindvégig ügyeltek arra, hogy minél kisebb mértékben avatkozzanak bele a környezetbe. A kezdetektől erős a félelem amiatt, hogy ha kiépül a megfelelő infrastruktúra, akkor megjelennek a befektetők, márpedig a tavat és környékét természetközeli állapotban szeretnék megtartani.

A parkolótól ötven métert kell sétálni a szabadstrandig, közben rácsodálkozom a többméteresre megnőtt nádasra. Jobbra az erdő itt is átlátható most, avar, lehullott gallyak és faágak borítják. A strandon azért történt változás, kinőtt a földből egy kis játszótér, arrébb nagyobb esőbeálló jelent meg, most kupacba rakott asztalokkal, padokkal.

Hársas tó
Az új padok és asztalok messziről világítanak
Mészáros D. Zsolt

Beruházásokról, magántőkéről jelenleg szó nincs, a terület önkormányzati tulajdon, és az Őrségi Nemzeti Park felügyelete alatt áll. Az eltelt évtizedek alatt azonban végrehajtottak némi fejlesztést. A tavat kavicsos, tavaly felújított sétány futja körbe, ami bicikliútként is szolgál. A kopár fák között messziről látszanak az új pihenőpadok, asztalok, világosbarna színük szinte világít a napsütésben.

A strandon nyáron, de jó idő esetén tavasszal is működik egy lakókocsis büfé, ennek meg is van a helye, a közeli Szentgotthárdról vontatják ide, ha úgy látják, hogy érdemes kinyitni. 2019-ben az áramot is bevezették a tóhoz, azóta komfortosabbak a kiszolgálólétesítmények, a vécét szippantókocsik ürítik.

Hársas tó
A tó a túlsó végéről, a zsilipről nézve
Mészáros D. Zsolt

A tó északi irányba szélesedik és mélyül, a völgyet elzáró gátnál állítólag hét-nyolc méter is megvan a víz mélysége. Itt egy túlfolyós zsilip biztosítja a tó vízszintjét, a felesleges vizet a Hársas-patak megmaradt medrébe vezetik, a patak aztán átfolyik a kanyargós főutcájáról is nevezetes Máriaújfalun.

Kilenc évvel ezelőtt egyébként egy művészeti csoport gémeskutat állított Gémeskút a tó közepén? 2016. August 04. 19:36 ideiglenesen a tó közepére, az apropót a „Tájidegen” (szentgotthárdi művészeti szabadnapok) rendezvénysorozat szolgáltatta.Ezen a különböző művészeti tevékenységeket űzők, együttes erejükkel mindig egy egyszeri összművészeti eseményt hoznak létre. Így készült el a gémeskút is, ami a művészeti fesztivál végén el is tűnt a tóból.

Gémeskút a Hársas-tó közepén kilenc évvel ezelőtt
L.E.

A tó körbesétálásához idő kell, hiszen kerülete megközelíti a kétezer métert, de ha van időnk, érdemes. A nyugati partján a vízig ér az erdő, gyakorlatilag erdőben sétálhatunk, és ott nincs strand, nincsenek építmények sem. Csak néhány pihenőpad, és ha türelmesek és csendesek vagyunk, egy-két őzikét is megcsodálhatunk.

A Hársas-tóhoz minden évszakban érdemes ellátogatni. Megközelítése egyszerű, a Magyarlakot és Szentgotthárdot összekötő útról kell lekanyarodni déli irányba, az útvonalat egyértelmű táblák jelzik.

(A képekre kattintva galéria nyílik.)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű