„A jövő vezetője” díjat kapott Horváth Zoltán, az AGORA Savaria Nonprofit Kft. ügyvezetője

Kollégái jelölték a díjra.

Az AGORA igazgatója a jövő vezetője, különdíjat kapott. Horváth Zoltánt, az AGORA Savaria Nonprofit Kft. ügyvezetőjét kollégái jelölték a ’Jövő vezetője’ díjra, az elismerést Nonprofit kategóriában tegnap vehette át a CX-Ray Kft. díjátadó gáláján, Budapesten.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A CX-Ray által alapított ‘Jövő vezetője’ díjat idén harmadszor osztották ki. Olyan kis-, közép-, és felsővezetők munkáját ismerték el, akik kimagasló szakmai helytállásuk mellett emberi oldalukat is fejlesztik csapatuk érdekében. A ’Jövő vezetője’ díjat annak a vezetőnek adták át, aki előremutató gondolkodásával, empátiájával, digitális és újszerű megoldásaival, csapatának motiváló vezetésével kitűnik és példát mutat.

A nyertes vezetők jogosulttá válnak a Jövő vezetője cím 1 éves használatára, az általa vezetett cégcsoport pedig szervezetfejlesztéshez kapcsolódó nyereményekben részesült. Ilyen pl. a hálózatelemzés, elégedettségfelmérés, különböző tréningek.

Horváth Zoltán - A jövő vezetője díj
Nyugat.hu

A szakmai zsűri tagjai között volt pl. a ’Cápák között’ című műsorból ismert Sárospataki Albert, a Billingo vezetője, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense Dr. Marciniak Róbert és Dr. Rázsóné Szórády Csilla, az Új Ház Zrt. vezérigazgatója. A felkért szakemberek az értékelésnél, a szakmai rátermettségen kívül, a vezető nevéhez köthető innovációkat, a mentorálást és segítségnyújtást, vezetési stílust, példamutatást vették figyelembe.

A jövő vezetőjét jelölő AGORA-s csapat egy tíz perces kreatív videót készített, amelyben bemutatták Horváth Zoltán vezetői attitűdjeit. Az elkészített felvételen hangsúlyos szerepet kapott pl. a munka-magánélet egyensúlyának megtartása, a dolgozói hibák kezelése, a visszajelzések fontossága. Méltatták vezetőjük kreativitását, innovációit és szociális érzékenységét. A projektcsapat konkrét példákkal, helyszínek bemutatásával szemléltette Horváth Zoltán hétköznapjait, munkaidő beosztását, feladatait.

A díjkiosztó gálán az AGORA Savaria Nonprofit Kft. ügyvezetője mellett a nevezési folyamatban résztvevő kollégák közül is jelen voltak néhányan.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet