Ezután nyíló vendéglátó egységek fogyasztóterének minden megkezdett 10 négyzetmétere után, valamint új hajléktalanszálló minden 30 férőhelye után egy parkolót köteles biztosítani az építője. Ez áll többek között abban a kormányrendeletben, amit most bocsájtottak társadalmi vitára – írja a Telex.
A tervezet kritikusai szerint abszurd, hogy nem lehet kocsmát sem nyitni parkoló nélkül, miközben tilos egyszerre inni és vezetni. Szakmai szervezetek már nyáron szóvá tették, hogy rossz és káros a tervezet, de a javaslataikból állítólag semmit nem vett figyelembe a szaktárca.
A tervezet alapján irodaház esetén minden 20 négyzetméterenként kell majd parkoló – tehát egy nagyobb irodaház esetén több ezer parkolóhely is kellhet még akkor is, ha jó tömegközlekedés mellé épül.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!