A Károly Róbert után a Szőlős utcát is több napra lezárják Szombathelyen

Itt is elkezdődik a munka.

A Károly Róbert utca után Figyelem, napokon belül teljes egészében lezárják a szombathelyi Károly Róbert utcát 2023. October 03. 16:54 elkezdődik a Szőlős utca felújítása is Szombathelyen, ami lezárásokkal jár majd - közölte a Facebookon Tóth Kálmán, a városrész önkormányzati képviselője.

Mint írja,

  • csütörtöktől, vagyis október 5-től egészen október 14-ig reggel 7 és este 18 óra között
  • illetve október 24. és 17. között szintén reggel 7 és 18 óra között lesz lezárva az út.
  • A képviselő az ott élők és az arra közlekedők türelmét kéri a lezárásokkal kapcsolatban.

    A felújítás egyébként augusztus végén kezdődött, korábbi tudósításunkat ide kattintva Ma reggel megkezdődött a Szőlős utca felújítása Szombathelyen 2023. August 28. 16:30 olvashatja.

    A Szőlős utca a felújítások kezdetekor
    Tóth Kálmán / Facebook

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet