A kockaházakat nem éri meg korszerűsíteni a kormány szerint

Kimaradnak az energiahatékonysági programból.

Kimarad a kormány energiahatékonysági programjából 1,4 millió vidéki családi- és társasház felújításának támogatása, mert a kormány szerint azoknak többe kerülne a felújításuk, mint amennyit érnek. – tette közzé a hvg.hu.

2010 óta ott szerepelt a kormány programjában a közel másfélmillió vidéki családi ház energiakorszerűsítése, amely most kikerült az új Nemzeti Energiastratégiából – ennek okára Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és országgyűlési képviselője kérdezett rá. Kérdésére Aradszki András, az Innovációs- és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyi államtitkára válaszolt, ebből egy részlet:

„Vannak olyan vidéki lakóházak ma is, még ha ‘Kádár-kockáknak’ is nevezzük, amelynek a felújítása többe kerülne, mint a lakóépületnek a teljes értéke. Nyilvánvalóan ezeket a felújításokat nem minden esetben célszerű végrehajtani, még akkor sem, ha energetikai szempontból esetleg kifizetődő lenne, de összességében talán nem célszerű.” - Az MSZP elnöke szerint ezzel szembe megy a kormány a 2030-ra meghirdetett céljaival, a legtöbbet ugyanis a lakóházak energiahatékonyságán kellene javítani.

Tető, az van
joterv.hu

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság