A közmédia egyik munkatársa is elkapta a koronavírust

Megfertőződött az új koronavírussal a közmédia egyik munkatársa.

A 444.hu információját egy másik, az elsőtől független forrásból is megerősítették a lap számára, melynek sikerül megszereznie az MTVA vezérigazgatója, Papp Dániel levelét is, amelyet hétfőn délelőtt küldött ki a munkatársaknak.

Ebből kiderül, hogy a fertőzödött kollégájuk április 5-én volt utoljára beosztásban a közmédia Kunigunda úti épületében, és nem sokkal később hozzátartozóinál kimutatták a vírust. Ezt követően már házi karanténra kötelezték, és nem mehetett többet dolgozni. Április 17-én produkálta az első tüneteket, tesztelték, tesztje pozitív eredményt mutatott. Az érintett azonnal értesítette az MTVA vezetőségét.

„Megkezdtük a kontaktkutatást, feltérképeztük munkavállalónk mozgási és esetleges érintkezési útvonalát. Mivel a kollegánk az Adásvezetési Iroda munkatársa, munkája során nagyon kevés emberrel tartózkodott egy légtérben, és szerencsére nem érintkezett senkivel. A biztonsági előírásokat betartotta, szájmaszkot viselt, az épületben feleslegesen nem közlekedett” - írta Papp a lap által idézett levélben.

A fertőzött munkatárssal egy légtérben dolgozókat házi karanténra kötelezték, és tesztelik őket.

A lap arról is beszámol, hogy az MTVA Kunigunda úti épületében már az eset előtt minden munkatársnak kötelezővé tették a maszk viselését, és többek közt arra kérték a kollégákat, hogy rendszeresen fertőtlenítsék munkaállomásaikat. Külön megkértek mindenki, hogy akinek közeli családtagja, lakótársa tüneteket mutat, az maradjon otthon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek