A lakosságnak kiemelt szerepe van a fecskék védelmében

Április és május kiemelt fecskevédelmi időszak, amelyben a lakosságnak óriási szerepe és felelőssége van - közölte a Magyar Madártani Egyesület.

Az összegzés szerint a napjainkra teljes egészében városiasodott, sárfészket építő fecskék állománycsökkenésének megállítása, megfordítása a meglévő természetes fészkek és telepek fokozott védelmével - a fészekleverések hatósági bejelentésével -, valamint az ezek mellé még áprilisban kihelyezett műfészkek, sárgyűjtőhelyek létesítésével érhető el.

Füsti fecske
wikipedia.hu

Az MME felhívja a figyelmet arra is, hogy az ember-fecske konfliktusok hátterében álló ürülékpotyogást úgynevezett fecskepelenkák felszerelésével lehet elkerülni. Ez a higiéniai kiegészítő eszköz egy fészkenként legalább 30-szor 20 centiméter körüli fa, fém vagy műanyag lap, amelyet a fészek alá kell felszerelni. A fecskepelenka felfogja a madarak és a fiókák ürülékét, így a fészek alatti terület tiszta marad.

A partfalakban fészkelő partifecskéket is segítheti a lakosság a madarak költőfalaik felújításával, ásóval, lapáttal függőlegesre faragásával - olvasható a közleményben.

Az MME emlékeztet arra, hogy a fecskék védelme azért kiemelten fontos, mert "legalább megfeleződött" a hazai fecskeállomány, ugyanakkor a madárcsoport szerepe a klímaváltozás miatt egyre fontosabbá válik az emberek, társ- és haszonállataink egészségvédelme szempontjából.

Mint írják, a melegedő időjárással új szúnyogfajok és az általuk terjesztett kórokozók jelennek meg Magyarországon. A melegebb égöv betegségeit terjesztő szúnyogok a kontinensen észak, így Magyarország felé terjeszkednek. A szúnyogok, legyek elleni biológiai védekezésben is óriási szerepe van például a fecskéknek és a denevéreknek, ezért is aggasztó a fecskefajok állományainak ezredfordulót követő megfeleződése. A jelenség hátterében az élőhelyek átalakítása, megszűnése, a táplálékbázis csökkenése, a klímaváltozás és a kedvezőtlen társadalmi változások, a fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása áll.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód