A lángszórós lány - Az amerikai politikában vannak csak igazán fura figurák

Valentina Gomeznek egyelőre nem jött össze az államtitkárság, de még bizonyára hallunk róla.

Hajlamosak vagyunk rácsodálkozni, hogy Magyarországon miféle különös emberek bukkannak fel a helyi és országos közéletben, pedig ha két lépéssel távolabbról szemléljük a dolgokat, még azt is hihetjük, unalmas errefelé az élet.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Az Egyesült Államokban például nagyban játsszák a „fura figurás” játékot. Ennek a legismertebb szereplője Donald Trump (Joe Biden kiesett a versenyből), de alsóbb szinteken is van bőven választék.

Itt van például Valentina Gomez, aki lángszórós kampányvideóival hívta fel a magára a figyelmet.

A hölgy Missouri államban az államtitkári előválasztáson indult, hogy a republikánus párt jelöltje legyen. 7,4 százalékkal csak a hatodik hely jött neki össze, így egyelőre nem fut ki a nagypályára. De ő optimista.

Valentina Gomez úgy érzi, történelmet írt
Facebook/Valentina Gomez

Amikor szerdán kérdezték az eredményekről, Gomez azt mondta, hogy "történelmet írtam Jézus Krisztus nevében".

"Egy senki voltam, de Isten átalakított engem az amerikai politika egyik legrettegettebb, legelismertebb és legkedveltebb nőjévé. Isten félelmét ültettem a pedofilokba és a korrupt politikusokba” – idézi az NBC News a hölgyet, aki a videón éppen LGBTQ-könyveket éget, és azt ígéri, ha államtitkár lesz, ezeket a könyveket száműzi a Missouri állami könyvtárból.

Gyaníthatóan még hallunk róla.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet