A Mi Hazánk Schiffer Andrást jelöli Hende Csaba helyére alkotmánybírónak

A 17. alkotmánymódosítás miatt van szükség az új jelöltre.

A Mi Hazánk Mozgalom Schiffer Andrást, az LMP korábbi társelnökét és országgyűlési képviselőjét jelöli alkotmánybírónak – jelentette be a párt, nem sokkal azután, hogy a Tisza Párt is megnevezte saját jelöltjét.

A Tisza-frakció dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát javasolja a posztra. Sonnevend alkotmány- és nemzetközi jogász, korábban az Alkotmánybíróságon is dolgozott, illetve Sólyom László és Mádl Ferenc alkotmányjogi tanácsadója is volt.

Az új alkotmánybíró megválasztására azért van szükség, mert Hende Csaba a 17. alkotmánymódosítás miatt nem töltheti be tovább a tisztséget.

Schiffer András neve az elmúlt években több alkalommal feltűnt a jobboldali nyilvánosságban is. Bár korábban az LMP meghatározó politikusa volt, az utóbbi időszakban rendszeresen szerepelt konzervatív és kormányközeli rendezvényeken, illetve a Mi Hazánk frakciójával is volt szakmai kapcsolata.

A jelölés ugyanakkor várhatóan nem változtat az alkotmánybíró-választás kimenetelén: az Országgyűlés kétharmados többsége miatt a Tisza Párt jelöltjének, Sonnevend Pálnak van nagyobb esélye a megválasztásra.

A fejleményre Magyar Péter is reagált közösségi oldalán, ahol azt írta: „összenő, ami...”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek